Belföld
Bővülhet a családok adókedvezménye
Novák Katalin: Tovább könnyítene a kormányzat a gyermekvállalás terhein

Ezrek vettek részt a NOE hétvégi fesztiválján (Fotó: Horváth Péter Gyula)
A többi program mellett agrárszakképző iskolák bemutatkozó standjain ismerkedhettek a szakmákkal, emellett nagycsaládos gazdák tapasztalatait is meghallgathatták. Székely Hajnalka, a NOE elnöke azt mondta, ezzel segíteni szeretnék a többségében vidéki nagycsaládosok gyermekeit a pályaválasztásban.
A rendezvényre - három gyermekével együtt - ellátogatott Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára is, aki hangsúlyozta, a „kormány valamennyi intézkedését az vezérli, hogy anyagilag is megerősítse a családokat, ez motiválta a rezsicsökkentést, a családiadókedvezmény-rendszer bevezetését és az iskolakezdés megkönnyítését”.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a 2015-ös költségvetés tervezésekor megvizsgálnák, miként lehetne tovább bővíteni a családi adókedvezmény rendszerét a kétgyermekes családok számára. Novák Katalin bízik abban, hogy minden család meg fogja érezni, hogy az új kormány megalakulása után létrejött önálló államtitkárság kifejezetten a családokért és a fiatalok érdekeiért dolgozik. Utalva a rendezvény mottójára úgy fogalmazott, családban élni jó, de a gyerekvállalás terhekkel is jár, amit szeretnének megkönnyíteni számukra.