Belföld

Balog Zoltán tárgyalt a tiltakozókkal

Tarlós Istvánnal együtt keres épületet a miniszter a Wallenberg iskolának

Mégsem tartják meg a wallenbergesek az eredetileg péntek délutánra meghirdetett újabb tüntetésüket, mivel tegnap Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter bejelentette: azt javasolja a kormánynak, hogy maradjon együtt a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola közössége a jövőben is.

A tárcavezető a szülőkkel és a tantestülettel folytatott megbeszélés után a Kossuth rádió Déli Krónika című műsorában elmondta, költözni kell, ez nem kérdés, de ezt a szülők is elfogadják, hiszen a jelenlegi épület a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kampuszának a része, és a továbbiakban szüksége van rá az intézménynek. Az viszont, hogy az iskola együtt akar költözni, és együtt akar maradni, erős szándék, és szívesen támogatja – hangsúlyozta a tárcavezető. Balog Zoltán folyamatosan egyeztet Tarlós István főpolgármesterrel a megfelelő ingatlanról, és a miniszter május 4-én találkozik ismét a szülőkkel és az iskola képviselőivel.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a tegnapi Kormány­infón közölte, a közszolgálati egyetem fejlesztése összeegyeztethető a jól működő egészségügyi szakiskola megmaradásával. Tíz napon belül olyan intézkedési terv készül, amely a wallenbergeseknek is megfelel.