Belföld

Az egyszülős családoknak is jár támogatás

A kormány támogatja az egyszülős családokat is, nem elítélni, hanem segíteni kell őket és az egy szülő által nevelt gyermekeket. Ennek érdekében egy törvénymódosításnak köszönhetően január 1-jétől a bölcsődei felvételkor az egyszülős családok előnyt élveznek.

Ha a gyermekét vagy gyermekeit egyedül nevelő szülő dolgozik vagy el akar helyezkedni, szintén előnyt élvez majd – erről beszélt Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár tegnapi sajtótájékoztatóján. Fontos döntésnek nevezte továbbá, hogy félmilliárd forint támogatást nyújtanak egy egyszülős családokat támogató budapesti központ létrehozásához. Az államtitkár az MTI tudósítása szerint közölte: körülbelül háromszázezer egyszülős család van hazánkban, és több mint félmillió gyermek él ilyen családban.

Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke azt mondta: az egyszülős családok Magyarország legnagyobb kisebbsége, ők nem választották ezt a helyzetet, hanem így alakult az életük, és két szülő helyett kell helytállniuk. Úgy fogalmazott, a támogatás valódi áttörést jelent, végre megkülönböztetett figyelmet kapnak. Beszélt arról is, hogy bár 2005-ben kis alapítványként kezdték, nagyon sok családról van szó, így ha valódi segítséget akarnak nyújtani nekik, „szintet kell lépni”, és ezt segíti a most kapott támogatás. Már keresik a megfelelő helyszínt, és a jövő év közepére állhat fel a központ, ahol jogászok, családsegítők, pszichológusok, szakemberek is segítik majd az egyszülős családokat.