Belföld
Arányaiban is több jut az oktatásra
Emelkedő fenntartói keret, nagyobb fizetések és ingyentankönyv-program
A jövő évi költségvetés egyik nyertese az oktatás, összesen csaknem 1900 milliárd forint jut a területre, ami 270 milliárddal több, mint az idei összeg, így büdzsén belüli részesedése 10,2 százalékról 10,4 százalékra nő. Igaz, a Klik adósságrendezése során nyilvánvalóvá vált, hogy eddig jelentősen alultervezték a kasszát. Jövőre az intézményfenntartó, pontosabban a Klik átalakításával létrejövő központok az ideinél huszonhárom százalékkal, százmilliárd forinttal nagyobb összegből, 535 milliárdból gazdálkodhatnak.
A növekedéshez hozzájárul, hogy folytatódik a pedagógusok béremelési programja, emellett a minősítési eljárást követően magasabb illetményt biztosító fizetési kategóriába átkerülő tanárok fizetésére is fedezetet nyújt a költségvetés, hasonlóan az óvodapedagógusok minősítéséből adódó többletkiadásokhoz. Óvodai kapacitásbővítést célzó beruházások támogatására két és fél milliárd szerepel benne.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumánál köznevelési célú humán szolgáltatásokra 189,85 milliárdot különítettek el az idei 166 milliárddal szemben, hit- és erkölcstanoktatásra és tankönyvtámogatásra például 4,8 milliárdot – ez idén 3,7 milliárd forint. 2017 szeptemberében ugyanis az alsó tagozatosokon kívül már az ötödikesek is ingyen kapják a tankönyveket, emellett a felsőbb évfolyamokon a rászorultsági alapú ingyenességet is fedezi a költségvetés. Köznevelési szerződésekre a 2016-os összeggel megegyező módon négymilliárdot fordítanának.
A felsőoktatásban oktatói, kutatói és tanári munkakörben dolgozók számára a 2016-ban nyújtott tizenöt százalékos béremelést 2017-ben további ötszázalékos bérrendezés követi. Az egyetemek működési bevételei 289 milliárddal, személyi juttatásai 195 milliárddal jelennek meg a költségvetésben. A nem állami felsőoktatási intézmények támogatására 17,18 milliárdot különítettek el, ami megegyezik az ideivel. Felsőoktatási kiválósági támogatásra 11 milliárd forint áll rendelkezésre. A Közalapítvány a Budapesti Német Nyelvű Egyetemért 184,3 millióval szerepel, a Nemzeti Tehetség Programra 2,75 milliárdot jelöltek meg. A Határtalanul! tanulmányi kirándulási program 1,98 milliárddal jelenik meg a büdzsé tervezetében, ez a tétel ebben az évben 1,22 milliárd forint. Határon túli oktatási feladatokra nyolcszázmillió jutna, ami közel duplája az idei összegnek.
Hamarosan indul a „rendkívüli” felvételi
Az első felvételi körben a 8. osztályt végzett gyerekek 97 százaléka bekerült középiskolába – mondta az Oktatási Hivatal főosztályvezetője tegnap a köztelevízióban. Pongrácz László közölte, az április 26-án zárult felvételi eljárásban a diákok 94,5 százaléka az általa első három helyen megjelölt intézmények valamelyikében folytathatja tanulmányait, hetvenhét százalékuk pedig az első helyen megjelölt iskolában. Ugyanakkor természetesen minden gyerek továbbtanulhat, hiszen tanköteles korúak – hangsúlyozta –, a fennmaradó kétezer-ötszáz diák a május 2-án kezdődő, rendkívüli eljárásban kerül be valamelyik középfokú intézménybe.