Állami tankönyvet is írt a Gyurcsány-kormány alatt a Soros-egyetem tanára

Társadalmi nemek. Gurmai Zita és Dobrev Klára 2009-ben egy nőtagozati ülés előtt (Fotó: MTI - Bruzák Noémi)

„Az ember a technika jelenlegi állása szerint a férfi és a női ivarsejtek összeolvadásával szaporodik. (…) Az, hogy az ezen sejtek összeolvadása nyomán keletkező új élet milyen társadalmi környezetbe kerül, mit tanul a társadalomról, az nagyon különböző. A szexuális identitás éppen ezért sokféle lehet” – mondta Pető Andrea, a CEU gender studies professzora szeptemberben a Mandinernek adott interjúban. Ugyanitt kijelentette azt is, hogy „amikor Novák Katalin államtitkár azt mondja, hogy neki csak úgynevezett biológiai neme van, azt állítja, hogy olyan mint Maugli, aki egy ideig nem emberi társadalomban élt”. Korábban az Indexnek úgy vélekedett, „az illiberális állam olyan, mint a fára telepedett tapló, amely a társadalom éltető nedvein él, de semmi újat nem hoz létre, csak további parazitákat termel, tudatosan minden intézményt elfoglalva”. Ugyanakkor még 2006-ban a Magyar Narancsnak arról beszélt, hogyan nyer teret egy országban a társadalmi nemek tudományának oktatása: a gendertémák először megjelennek az alap-, illetve a posztgraduális képzésben, majd létrejön az önálló, államilag finanszírozott alap- és posztgra­duális képzés, végül a nőtudományok átalakítják a hagyományos diszciplínákat is.

Az általa áhított folyamat a balliberális kormányok alatt szépen elindult, 2007-ben – a második Gyurcsány-kormány idején, amikor az oktatási tárcát Hiller István vezette – a Szociális és Munkaügyi Minisztérium kiadta Pető Andrea A nők és a férfiak története Magyarországon a hosszú 20. században című könyvét, amely kiegészítő tananyag lett a középiskolások számára, 2010-ben pedig történelemérettségi kérdések is voltak belőle.

Egyébként a genderügy legma­gasabb szintű zászlóvivője Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felesége, Dobrev Klára volt, ő lett a 2009 januárjában megalakult UNIFEM-ért Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület elnöke. Az egyesület az UNIFEM, az ENSZ Fejlesztési Alapja a Nőkért nevű szervezet „leány­vállalataként” jött létre, tagjai közt volt Gurmai Zita, Göncz Kinga, de képviseltette magát az Open So­ciety Institute és a CEU is. Cél­jául a szemléletformálást tűzte ki, a gendertudatos gondolkodás erősítését. Megalakulása után az egyesület konferenciát rendezett, amelyen többek között beszámoltak a Bécsben dolgozó UNIFEM-csoport eredményeiről. Például, hogy oktatási csomagot dolgoztak ki az óvodák és általános iskolák számára, olyan mesékkel és dalokkal, „amelyek szakítanak a berögzült nemi szerepekkel”, illetve több óvodában megszüntették a külön lány és fiú játszósarkokat, hogy „a gyerekek minél több szituációban kipróbálhassák magukat”.

A kormányváltás után a gendertudományok térhódítása megtorpant, és Pető Andrea 2014-ben a Magyar Narancsnak elpanaszolta, hogy tankönyve „2010 után úgy eltűnt, mintha soha nem lett volna. Az interneten hozzáférhető, és lehetne belőle tanítani, ha szabad tananyagválasztás lenne. De nincs” – kesergett. Mint mondta, „az elmúlt harminc évben a Magyarországnál szerencsésebb országokban komoly oktatási programokat hoztak létre a társadalmi nemi sztereotípiák lebontására”.

A Soros-egyetem professzorának tankönyvéből szemezgetünk. Már bevezetőjében leszögezi: „nem annyira biológiai meghatározottságunk miatt viselkedünk »nőként« vagy »férfiként«, mint inkább bizonyos társadalmi elvárások és régi hagyományok következtében. A kötet ennek a változását mutatja be, hogy a »természetesnek« tűnő különbségek hogyan jöttek létre.”

A történeti korok áttekintésekor a „Polgári kis család, romantikus szerelem” fejezetben felnyitja a fiatalok szemét arra a gazságra, hogy a „hagyományos férfiuralom” álruhában jelentkezett, „a gyengébbik nem férfias pártfogásaként”, s ebbben az időben „társadalmilag nagyra értékelték a fiatal lányok kifinomult viselkedését és a meleg családi fészek megteremtésének képességét” – ami nyilvánvalóan szintén a férfiuralom fenntartására szolgált. A polgári család eszményképe „azt sugallta, hogy a meghitt családi otthon, a kölcsönös házastársi hűség és a szülői gondoskodás mind menedéket nyújt a piaci viszonyok bizonytalansága, a politikai konfliktusok és a szexuális kísértések elől”.

Egy másik fejezet szerint „a test története megmutatja, hogyan és miért lesz a test nem pusztán biológiailag, de társadalmilag kialakított ösztönök helye is.” Később rátér a tankönyv a homoszexualitás témájára. „Vajon normasértő-e a homoszexualitás? Azaz: értelmezhető-e a társadalom működését veszélyeztető normasértésként az azonos neműek egymás iránti vonzalma?” – teszi fel a kérdést. Majd úgy folytatja: a 21. századi világ „boldogabbik” felén e kérdésre egyértelmű nem a válasz, egyes nyugat-európai és észak-amerikai államokban a szexuális orientáció szabad megválasztására alapvető emberi jogként tekintenek, melynek tiszteletben tartását antidiszkriminációs törvényi szabályozás biztosítja. A továbbiakban a középiskolások megtudhatják, hogy a szexualitás – és ezen belül a korábban a társadalom peremére szorított, nem heteroszexuális formák – behatóbb társadalomtudományi tanulmányozása aktív szerepet játszott abban, hogy a homoszexualitás orvosi szókincsét felválthatta a politika nyelve, mely egyenlő jogokat követelt a „heteroszexizmus áldozatainak”. „A heteroszexizmus olyan ideológia, mely alacsonyabb rendűként kezeli a nem heteroszexuálisokat, éppúgy, ahogy a rasszizmus alacsonyabb rendűnek nyilvánít egyes fajokat, vagy ahogy a szexizmus az egyik – általában a férfi – nem felsőbbrendűségét hirdeti.”

Méltatja a tankönyv a „homoszexualitás” és „heteroszexualitás” szavakat megalkotó Kertbeny Károlyt is, aki már a 19. században azt vallotta, hogy az államnak nincs joga az egyén szexuális magatartásával kapcsolatos magánügyekbe beavatkozni, „akár veleszületett, akár szántszándékos”. „Az államnak nincs joga beavatkoznia abba, amit két tizennégy (!) év feletti ember önként, a nyilvánosság kizárásával, harmadik személyek jogainak megsértése nélkül egymással művel” – idézi a könyv elismerően Kertbenyt.