Belföld
A tanárok változtathatnak a rossz gyakorlaton
A hiányzások igazolásának szabályozása része az iskola szakmai önállóságának, azt a házirendben kell meghatározni
Ismét felbukkant a sajtóban az iskolai hiányzások igazolásának témája, miután a „Jocó bácsi” néven elhíresült történelemtanár, Balatoni József közösségi oldalán a minap felvetette: „Miért ne lehetne a szülőnek joga és lehetősége egynapos hiányzásokat igazolni? Miért ne lehetne ezen javítani, lazítani. Szerintem a szülő igazolhasson több napot” – írta nagy port felvert posztjában a „médiaszemélyiség”.
Ugyanakkor – amint arról már tájékoztattuk olvasóinkat –, a hatályos köznevelési jogszabályok nem tartalmaznak olyan előírást, amely szerint az óvodában és az iskolában csak három napot igazolhat a szülő. A vonatkozó 2012-es Emmi-rendelet értelmében a mulasztások igazolásának szabályozása része az iskola szakmai önállóságának, így a szülő által igazolható napok számát is helyben, az adott intézmény házirendjében kell meghatározni. Mivel pedig az intézmények házirendjének elfogadásakor, módosításakor az iskolaszék és a diákönkormányzat is kötelező véleményezési joggal rendelkezik, a pedagógusoknak, szülőknek, diákoknak lehetőségük van arra, hogy közösen határozzák meg az igazolás szabályait.
Úgy látszik azonban, a hatályos szabályozással a pedagógusok egy része sincs tisztában.
Az orvosok bizonyára jobban ismerik az előírásokat, hiszen – amint arról ugyancsak beszámoltunk – két éve egy pomázi gyermekorvos felhívást intézett a pedagógusokhoz, szülőkhöz, szülői munkaközösségekhez: változtassák úgy meg az iskolai házirendet, hogy a gyermek valamennyi hiányzását a szülő igazolhassa. Mindenki tudja, hogy a három nap, amit a szülő az általános gyakorlat szerint igazolhat, kevés – szögezte le Korausz Etelka. Mint fogalmazott, „jogi értelemben a szülő az élet összes területén felelősséggel tartozik a gyermekéért. Csak éppen azt nem igazolhatja, hogy a gyermeke betegség miatt hiányzott? A legtöbb betegségnek vizsgálattal nincsenek is tünetei, azt az orvos is a szülő elmondása alapján értékeli. A háziorvosnak nem feladata, hogy nyomozzon, vajon jogos-e a hiányzás – folytatta. – Nincs más választásom, mint minden szülőnek megadni az igazolást, aki betegségre hivatkozva kéri. De méltatlannak érzem, amikor orvosi pecsétemet és aláírásomat kell adnom a sejthető hazugságokhoz” – tette hozzá az orvosnő. Szerinte amennyiben a házirendeket a fentiek szerint módosítják, akkor a szülők – ha egyébként a gyermek állapota nem indokolja az orvosi vizsgálatot –, nem járkálnak feleslegesen a rendelőbe igazolásokért, és a háziorvos a munkaidejének nagyobb részét érdemi munkára tudja fordítani.