Belföld

A közmunkások vezetője lett a MaSZSZ elnöke

Tegnap a Közmunkások Szakszervezetének főtitkárát, Kordás Lászlót választották a „gigaszakszervezet” tisztújító kongresszusán a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) elnökévé, az alelnök pedig Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) vezetője lett.

Az új elnök kiemelte: aktívabb közéleti szerepvállalásra készülnek, elsődleges céljuk pedig az, hogy a minimálbér nettója érje el a létminimum értékét. Kordás szólt arról is, fontosnak tartja, hogy az integráció folytatódjon.

Pataky Péter leköszönő elnök elmondta, a MaSZSZ az Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és az ASZSZ jogutódjaként működik tovább, tagjai a két konföderációt alkotó tagszervezetek. Az átadás-átvétel a jövő héten indul, az átmenet pénzügyi és egyéb feltételei adottak – hangsúlyozta, hozzátéve, a vagyonleltár tervezete szerint a MaSZSZ mintegy 1,4 milliárd forint vagyonnal rendelkezik. Pataky Péter emlékeztetett arra, hogy a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma úgy döntött, nem olvad be a szövetségbe, de nem is lépett ki belőle, így a MaSZSZ tagszervezete lesz.