A bíróság dönt a bérkülönbözetről

Méregdrága és hiábavaló volt a postásszolidaritás címmel 2009 decemberében írtunk arról, hogy a Magyar Posta Központi Járműtelep mintegy ezer dolgozójának azt mondták, ha beleegyeznek, hogy napi munkaidejük kilencről nyolc órára csökkenjen – s ezzel párhuzamosan mérséklődjön az alapbérük is –, akkor el lehet kerülni a válság miatti elbocsátásokat. A munkavállalók elfogadták a feltételeket, csakhogy később azt tapasztalták, a cég ismét felvételt hirdet, s az újonnan beálló gépkocsivezetők és kézbesítők náluk magasabb bért kapnak.

Enyedi Ferenc, a lapunknak nyilatkozó szakképzett járművezető akkor elmondta, segédmunkásként foglalkoztatják, besorolási bére 2009 júliusáig 96 ezer forint volt, azóta 85 ezer. Napi munkaideje viszont délelőtt 11-től este fél kilencig tart, vagyis kilenc és fél óra. Novemberi keresete – amely a jogszabályok alapján a már kifizetett 13. havi bérrel együtt adózik – délutáni és rakodási pótlékostól, illetve a vidékről a fővárosba járó dolgozót megillető költségtérítéssel együtt összesen nettó 105 ezer forint volt.

„Csapdába kerültek az emberek, megfélemlítették őket az elbocsátásokkal, ezért aláírták az új munkaszerződéseket – mondta lapunknak Wadász Lajos, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének helyi ügyvivője. – Jogászaink szerint az alapbérhez nem lehetett volna hozzányúlni. Szeretnénk elérni, hogy valamilyen kompenzációt kapjanak a munkavállalók, hiszen akár havi húsz–harmincezer forinttal is kevesebb lett a jövedelmük.”

A posta szóvivője, Tomecskó Tamás megkeresésünkre úgy reagált, „a gépjárművezetők alapbérének csökkenése a napi munkaidő csökkenésének következménye. Korábban napi 9,2 órás munkaidőben dolgoztak, és ez napi nyolc órára módosult, aminek következtében az alapbérük is változott. Az óraszámcsökkentést a szállítási feladatok csökkenése indokolta. A munkavállalók bérezése a betöltendő munkakör(ök)höz igazodik, ez az új belépőkre és a régiekre egyaránt igaz”.

Cikkünk megjelenése után másfél évvel, 2011 augusztusában Enyedi Ferenc a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz fordult az ügyben, keresetében munkabér-megállapítást, illetve az elmaradt bérkülönbözet és kamatainak visszamenőleges megfizetését kérve, havi huszonötezer forint körüli összeget. Jelezte, elvárja továbbá, hogy orvosolják a hátrányokat, ellentételezzék a munkahelyi atrocitásokat, amelyek a perrel összefüggésben érték.

A bíróság tájékoztatta arról, hogy igénybe veheti a Jogi Segítségnyújtó Szolgálatot, ám ő ezt a lehetőséget nem használta ki, mivel bízott a Postás Szakszervezetnél működő ingyenes jogsegélyszolgálatban. A 2012. március 27-én megtartott tárgyaláson az alperes Magyar Posta Zrt. jogi képviselője azt állította, nem kapta meg a keresetet, így elnapolták a tárgyalást. A második alkalommal, 2012. június 28-án a felperes által vitt tanút a bíróság nem hallgatta meg. A következő, öt hónappal később kitűzött tárgyalás elmaradt, ennek okáról Enyedi Ferenc nem kapott tájékoztatást. Ezután szakszervezetet váltott, így a 2013. január 31-i tárgyalásra már a Postai Munkavállalók Érdekvédelmi Szakszervezete (Pomész) által delegált ügyvéd kísérte el, akinek azonban a felperes szerint „fogalma sem volt, miről szól a per”.

Ezután ismét több hónap telt el bármiféle előrelépés nélkül, végül Enyedi Ferenc egyeztetést kezdeményezett az alperessel. A 2013. április 29-én tartott megbeszélésen érdekes módon nem a munkáltató képviselőjével gyűlt meg a baja. Megdöbbenést a Pomész jelenlévő vezetője okozott számára, aki azt javasolta neki, hogy engedje el a követelése felét. „Megkérdeztem tőle, ne kérjek esetleg egy csekket, amin befizethetem, amit elloptak tőlem?” – meséli dühösen a felperes.
Azóta több mint tizenhat hónap telt el eredménytelenül.

Enyedi Ferenc most, a szeptember 17-i tárgyalásra készülve a bírósághoz fordult, pártfogó ügyvéd kirendelését kérve. „A kollégáim még jobban állnak nálam anyagilag, ezért nem merik felvállalni a konfliktust, de az én házamat nemsokára árverezik, így veszítenivalóm nincs”.