Belföld
Falusi kisboltok kapnak támogatást + VIDEÓ
Egyenként maximum 3 millió forintra pályázhattak

Gyopáros Alpár a videóban azt mondta, hogy összesen 1918 település több mint 2300 vállalkozása több mint 3300 kisboltot üzemeltet, amelyre támogatást kapnak működésükhöz.
Egyenként maximum 3 millió forintra pályázhattak, és a zömük ki is használta ezt a lehetőséget – tette hozzá.
Úgy folytatta, hogy a kormányzat eredetileg tavasszal 4 milliárd forintos keretösszeggel hirdette meg ezt a pályázatot, azonban a pályázók összesen 10 milliárd forintot igényeltek, ezért a nyár végén a kormány úgy döntött, hogy kipótolja ezt az összeget, és így összesen közel 10 milliárd forint jut a nyerteseknek.
„A falusi kisboltok fontos piaci szolgáltatók a kistelepülések életében, ezért a jövőben is támogatni fogjuk őket. Hajrá falvak!” – fogalmazott Gyopáros Alpár.