Belföld
Támogatást kapnak a kistelepülések italüzletei
A rezsicsökkentést és a bértámogatást is szolgálja az egymilliárd forintos pályázati keret

A vendéglátás a magyar nemzetgazdaság kiemelt szektora, amely jelenleg is jelentős foglalkoztató. Alapvető részét képezik a 210/2009. (IX. 29.) kormányrendelet alapján az italüzlet, bár kategóriába sorolt vendéglátó üzletek. A legkisebb hazai településeken működő sörözők, borozók és presszók ugyanakkor nemcsak vendéglátóhelyként, hanem közösségi térként is funkcionálnak, amellyel hozzájárulnak a falvak népességmegtartó képességéhez is. Emellett az üzletek közül sok működik jól ismert túraútvonal − például az Országos Kékkör – által érintett településen, fontos szerepet játszva így a túrázók, utazók kiszolgálásában is. Mindezek eredményeként a kistelepülési italüzletek az aktív, számos más esetben a falusi turizmus fejlődését is előmozdítják.
A Magyarország Kormánya által indított támogatási konstrukció üzletenként hárommillió forint, 100 százalékos intenzitású, vissza nem térítendő támogatást kínál, amelyet a kedvezményezettek különböző területekre fordíthatnak:
- Rezsiköltségek: a villany-, gáz- és vízdíjak kiegyenlítésére.
- Bértámogatás: egy vagy több alkalmazott, munkavállaló bérének részben, vagy egészben történő kifizetésére.
- Energiahatékonyság: a gazdaságos üzemeltetés érdekében elvégzett kisebb átalakításokra és felújításokra, amelyek csökkenthetik a működési költségeket.
- Eszközbeszerzés: az üzletek vonzóbbá tételéhez hozzájáruló korszerű eszközök, például italadagolók és hűtők beszerzésére.
- Marketing és arculatváltás: új logó, cégér, arculat, vagy akár a fiatalabb generációkat megszólító közösségimédia jelenlét és célzott reklámkampányok kialakítására.
Támogatás feltételei:
Kérelmet március 3. és április 3. között, az ezer fő lélekszám alatti magyarországi településen található NTAK-regisztrációval rendelkező italüzletek fejlesztésére lehet benyújtani. A pályázaton az üzlet üzemeltetését végző KKV indulhat, amennyiben a benyújtást megelőző 15 napban eleget tett adatszolgáltatási köztelezettségének az NTAK-ban és rendelkezik legalább egy lezárt üzleti évvel.