Vidék

A minőségi vidéki élethez járul hozzá a Magyar Falu Program

Nekünk a falu nem a múlt, hanem a jövő. Ezért 2019 óta mindent elkövetünk annak érdekében, hogy falvaink a baloldali kormányok vidékromboló tevékenysége után új erőre kapjanak. Ezért indítottuk el 2019-ben a Magyar Falu Programot is – közölte Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán vasárnap.

A minőségi vidéki élethez járul hozzá a Magyar Falu Program
Nagy István: A minőségi vidéki élethez járul hozzá a Magyar Falu Program
Fotó: Facebook/Nagy István

A tárcavezető kiemelte, a kormány támogatja a kistelepülések életminőségének javítását, ehhez viszont szükséges az is, hogy megállítsuk a kivándorlást a nagyobb városokba. Ezt a célt szolgálja a Magyar Falu Program egyik legfontosabb pillére is, a falusi családi otthonteremtési kedvezmény. Népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a jelenleg több mint 2600 településen elérhető támogatásra, a bevezetése óta csaknem 52 ezer kérelem érkezett be 305 milliárd forint értékben. A kormány, látva a pályázati kedvet, 50 százalékkal megemelte a falusi csok támogatási összegét.

Nagy István hozzátette, egy kistelepülés éltető ereje a lakóközösség aktivitása, így a falvakban élők és ott letelepedők támogatása mellett fontos elem a közösségek fenntartásához hozzájáruló civil szervezetek erősítése is. A Falusi Civil Alap 2020 óta támogatja a pótolhatatlan tevékenységet végző civil szerveződéseket, öt év alatt mintegy 28 milliárd forinttal. Számos célterületre pályázhatnak, ilyen például az ingatlanfelújítás és –szerzés, gépjármű- és eszközbeszerzés, valamint programszervezés.

A miniszter aláhúzta, egy falusi közösség tagjai nem csupán a helyi szervezetekben, klubokban találkozhatnak, fontos agorát jelentenek a kisboltok és a lokális vállalkozások is. Előbbire pályázhattak az ötezer lélekszám alatti települések élelmiszer- és hentesüzletei, 4 milliárd forint keretösszeggel, működési, rezsi-, bérköltségeikre vagy pénztárgépek beszerzésére. Ez a pályázat azonban annyira népszerű volt, hogy több mint 10 milliárd forintnyi igény érkezett be.

A kormány ezért úgy döntött, hogy a szükséges forrásokat biztosítja, így valamennyi pályázó megkapja a támogatást, akinek a kérelme megfelel a feltételeknek. A formai és tartalmi értékelés jelenleg is zajlik, szeptemberre már várhatók a támogatói döntések. Ugyancsak pályázhattak az 1000 fő alatti falvak mellett, az egy- és kétezer lélekszám közötti települések kocsmái is, rezsi- és bérköltségeik, energiahatékonyságuk és eszközbeszerzéseik és marketingköltségeik támogatására. Itt az idei harmadik negyedévben várhatók a támogatói döntések - mondta.

A tárcavezető emlékeztetett, a hitélet már a települések megalapításától kezdve fontos szerepet játszott egy közösség életében, így ezt ma sem hagyható figyelmen kívül. Éppen ezért hirdették meg a templomfelújítási alprogramot, amelyre a kormány 10 éven keresztül évente két és fél milliárd forintot, azaz összesen 25 milliárd forintot biztosít az ötezer fő alatti településeken lévő templom, kápolna, istentiszteleti hely felújítására és bővítésére, valamint eszközbeszerzésre.

Kitért arra is, hogy 2026. január 1-jétől a kormány tovább bővíti a falugondnoki szolgálatok létesítésére vonatkozó támogatottak körét, így a korábbi 1000 fős lélekhatár helyett 1500 vagy az alatti lélekszámú település is létrehozhat falugondnoki szolgálatot, állami normatív támogatással, ezzel is javítva a kistelepüléseken élők életminőségén.

"A falusi közszolgálati karriert választók, vagy az ebben gondolkodóknak is jó hírrel szolgálhatunk, hiszen két lépcsőben emeljük a 10 ezer fő alatti települések hivatali dolgozóinak bérét, összesen 30 százalékkal. Az első 15 százalékos lépcsőfokot már megléptük, a másodikat jövő év január 1-jétől fogjuk" – fűzte hozzá Nagy István.

Kapcsolódó írásaink