Belföld

Megmozgatta a közösségeket a hungarikum pályázat

Idén is több kategóriában több tevékenységre lehetett kérelmeket benyújtani

Továbbra is töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, a felhívás idei 650 millió forintos keretéből 257 kérelem részesül támogatásban – jelentette be pénteken a közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Megmozgatta a közösségeket a hungarikum pályázat
Nagy István: Az értékgyűjtés eredményeként ma már 96 hungarikumot tartunk nyilván
Fotó: Facebook/Nagy István

A tárcavezető kifejtette, az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság idén is meghirdette a hungarikum pályázatot, amely iránt az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is rendkívül nagy volt az érdeklődés. A májusban közzétett felhívásra 519 pályázat érkezett be, az érintettek több mint 1,7 milliárd forint támogatási igénnyel éltek. A 650 milliós keretből végül 257-en részesülnek forrásban.

Nagy István arra emlékeztetett, hogy idén is több kategóriában több tevékenységre lehetett kérelmeket benyújtani. A pályázat első célterülete a kiadványokra, a helyi identitás erősítését célzó rendezvényekre, elektronikus tartalmakra, fényképsorozatokra, filmek készítésére, helyi értékek, hagyományok bemutatására vonatkozott. Mindezek mellett a települések arculati elemeinek kidolgozására is számos innovatív ötlet érkezett.

A második célterület középpontjában a vármegyei versenyek szervezése állt, amely egy Kárpát-medencei szintű hungarikum diákvetélkedő döntőjével zárul.

A harmadik célterület a hagyományos népi öltözetek és kézműves értékek népszerűsítésére és a mai öltözködéskultúrában való használhatóságukra koncentrált. Ebben a kategóriában feltételként szerepelt egy háromrészes kollekció bemutatása is.

A negyedik célterület pedig a határon túli magyarság kulturális együttműködését támogatja a népzenéhez, a néptánchoz és a népi tárgyi kultúrához kapcsolódó nemzeti értékek kölcsönös megismertetése által – sorolta a miniszter.

Az elmúlt 12 év pályázati és egyedi támogatásai összesen csaknem 9 milliárd forintot tesznek ki. Az értékgyűjtés eredményeként ma már 96 hungarikumot, 158 kiemelkedő nemzeti értéket, valamint csaknem 12 ezer nemzeti értéket tartunk nyilván – emlékeztetett Nagy István.

Kapcsolódó írásaink