Belföld
Újabb világháborút vívunk

Hangsúlyozta, a szabad világ megmentésében az akkori amerikai elnök és a brit miniszterelnök mellett spirituális segítségnyújtásával II. János Pál pápa is szerepet vállalt. Ma egy második hidegháborút élünk át, most már a kommunista Kínával szemben – folytatta Tony Abbott. Hangsúlyozta, Peking a gyors ütemben fejlesztett hadserege és erős gazdasága mellett vele együttműködő autokráciákat is maga mellett tudhat Oroszország és Irán személyében, amelyek „egyesültek a szabad világ elleni gyűlöletükben”, és újra akarják teremteni egykori birodalmaikat.
Az ausztrál politikus a szabadságért kiálló, támogatandó államként beszélt Ukrajnáról, Izraelről és Tajvanról, kijelentve: „ha Oroszország abbahagyja a háborút, akkor a háborúnak lesz vége, de ha Ukrajna hagyja abba, akkor Ukrajnának lesz vége”. Hozzátette, a gázai újjáépítés előfeltétele, hogy a Hamász adja meg magát, engedje szabadon a túszokat és ismerje el Izrael léthez való jogát.
A nyugati világ problémái között említette a stagnálást, a megmaradás kérdését és a kultúrkör számos államának hanyatlását, mondván, a legtöbb vezető karizma nélküli, „a politika inkább performance, mint teljesítmény”, és „senki nem vezeti igazán” az Európai Uniót, választott vezetője legalábbis nincs a közösségnek.
Tony Abbott úgy nyilatkozott: Magyarországon látni Donald Trump működésének „párhuzamos modelljét”, megjegyezve, Orbán Viktor egy olyan kormányt vezet, ami valóban működik. Célunk az, hogy moralitásunkat újjáépítsük, és kiálljunk a szabadságunkért – fogalmazott a volt ausztrál kormányfő, hozzátéve, a nemzeti identitás ismételt felfedezésére van szükség. Tony Abbott azt emelte ki: meggyőződésre, bátorságra és rendes karakterre van szükség az új hidegháborúban, el kell kerülni a fölösleges ellenségeskedést, ugyanakkor tudni szükséges, mely harcokat kell mindenképpen megvívnunk.
Tegyünk megint csak nagyobbá a nyugati civilizációt – biztatta hallgatóságát a politikus. Az ezt követő panelbeszélgetésen Barbara Kolm, az osztrák parlament alsóházának szabadságpárti (FPÖ) tagja, a Hayek Intézet elnöke azt emelte ki: az emberek kezdik megérteni, mi az a szabadság és az ahhoz való jog, és ezeket miként lehet megvédeni. Megjegyezte, pártja erősödése „az eredménye annak, ha valaki megpróbálja elvenni a szabadságot az emberektől”.
A tervgazdaságtól kell megszabadulnunk, azoktól az emberektől, akik a kommunizmust szeretnék visszahozni – mondta, hangsúlyozva, hogy Brüsszelben központi irányítást kívánnak megteremteni a kezükben lévő hatalmon keresztül. „A józan ész stratégiájának megvalósítását” szorgalmazta Stephen Bartulica, a horvátországi DOMINO párt európai parlamenti (EP-) képviselője, megjegyezve, a horvátok tudják, mennyire fontos az önállóság. Arról beszélt, hogy az unió „nagyon rossz állapotban van”, példaként hozta fel, hogy miközben vergődik az ágazat, a baloldaliakat és a zöldeket „jobban érdekli a halak, mint a halászok jóléte”.
Megjegyezte: folyamatosan küzdeni kell a családbarát politikáért, a prosperitásért, az alacsony adókért, a kisebb kormányzatért, a kultúráért és ellen kell állni a baloldali támadásainak. Ernst Roets dél-afrikai író, filmrendező azt emelte ki: a konzervatívokon múlik, hogy meg tudják-e védeni a múltból örökölt hasznos értékeinket, hiszen a jövőhez vezető út egy része nyugati gyökereink újrafelfedezése, baráti kapcsolatok kiépítése és szorosabbra fűzése az egyesült Államokkal. Szerinte hazájában a szocialista ideológia vezérelte kormány az összeomlás szélén áll, nem képes alapvető közellátásokat sem biztosítani, miközben 140 rasszalapú, fehér emberek ellen irányuló törvény van érvényben az országban, ahol elkobozhatnak magánvagyont kompenzáció nélkül. Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ operatív igazgatója, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elnöke azt emelte ki: van egy valódi, élő együttműködés a konzervatív erők között, „mert csak együtt tudunk valódi sikereket elérni”. Ehhez, jegyezte meg, szükség van a nyugati világ legnagyobb konzervatív erejére, az Egyesült Államok elnökére és csapatára is.
A panelbeszélgetést követően felszólaló Gavin Wax, a New York Young Republican Club elnöke Orbán Viktor politikáját méltatva kijelentette, Budapest világítótorony az inkompetencia tengerében, majd arról beszélt: az Egyesült Államok ugyanazt az utat választja, amire évekkel ezelőtt Magyarország lépett, a szuverén önmeghatározás, a gazdasági nacionalizmus és a kulturális magabiztosság útját. Orbán Viktor megmutatta a világnak, hogy milyen a bátor vezetés. Hogy egy bátor vezetés hogyan tud megmenteni egy nemzetet attól, hogy eltunyuljon, és az ország erejét használta arra, hogy megvédje a családokat, megújítsa a hitet és gazdasági újjáéledést indítson el – fogalmazott. Hozzátette: a magyar kormányfő „az elveket párosította a kormányzással”, leállította az illegális migrációt, politikája megemelte a születések számát, „az iskolákban megint csak azt tanítják, hogy a patriotizmus fontos”.
Amíg az Európai Unió energiaszegénységgel és gazdasági katasztrófával harcolt, addig Magyarország realizmuson alapuló kapcsolatokat folytatott – tette hozzá. Arról beszélt: Donald Trump politikája azt is megmutatta, hogy a kultúra terén „lehetünk ellenforradalmárok, lehetünk mi a harc vezetői”, és azt is, „hogyan kell visszaállítani a civilizáció magvát”. Nemzetek világszerte saját maguk akarják meghatározni a jövőjüket, és mi mellettük állunk – fogalmazott Gavin Wax.