Belföld
„A gyermekek jogai elsődlegesek”
Szigorú intézkedések a genderpropaganda ellen

Kiemelte, a gyermekek egészséges, testi-lelki fejlődése az első. „Ez azt jelenti, hogy Magyarországon csak olyan gyülekezést lehet tartani, ami erre figyelemmel van” – fejtette ki.
Azt mondta: az LMBTQ-jogokért tartott felvonulás nem ez a kategória. Szerinte Magyarországon mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja, viszont „bármilyen típusú szexualitás öncélú utcai megjelenítésének véget kell vetni”.
A politikus kijelentette, az ilyen rendezvények megtartása és az azokon való részvétel ezentúl tilos. „Ebben nem engedünk. Meg fogjuk védeni a gyermekeket a genderpropagandától” – hangsúlyozta Dunai Mónika.