Belföld

Példa nélküli a kis- és középvállalkozók támogatása

Menczer Tamás a Pátyon felavatott új cukrászüzemben számolt be a vállalkozókat érintő támogatásokról

A magyar kormány soha nem látott mértékben támogatja a kis- és középvállalkozókat idén - jelentette be Menczer Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden Pátyon, a Kemenes Cukrász Manufaktúra Kft. üzemmegnyitóján.

Példa nélküli a kis- és középvállalkozók támogatása
Menczer Tamás fideszes országgyűlési képviselő beszédet mond a Kemenes Cukrász Manufaktúra Kft. pátyi üzemének avatásán 2025. január 21-én
Fotó: MTI/Kocsis Zoltán

Menczer Tamás köszöntőjében kiemelte: a kétmilliárd forint értékű beruházás a magyar kormány 618 millió forint vissza nem térítendő támogatásával valósulhatott meg.

A politikus mellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Kemenes-Barta Edith, a Kemenes Cukrász Manufaktúra ügyvezető igazgatója is részt vett az ünnepélyes megnyitón.

Menczer Tamás az ünnepi eseményen bejelentette, hogy a magyar kormány olyan mértékben támogatja a magyar kis- és középvállalkozókat idén, mint korábban még soha. „Ez tőkejuttatást is jelent, kedvezményes hitellehetőséget és az úgynevezett 1+1 programot is. Tehát ha a vállalkozó fejleszteni akar, és egy forintot betesz, a kormány is betesz mellé egy forintot” – mondta a politikus.

A Pest vármegyei Pátyon felavatott új cukrászüzem kapcsán kiemelte, hogy a beruházás a tervek szerint 15 új munkahelyet is jelent.

Tavaly novemberben kigyulladt a biatorbágyi Kemenes Cukrászda – emlékeztetett Menczer Tamás. A családi vállalkozás azonban nem föladta, hanem kitartott, folytatta a munkát, ennek köszönhető, hogy az avató ünnepségen nem a veszteségről, hanem a sikerről, a győzelemről és az új beruházásról lehet beszélni – fogalmazott az országgyűlési képviselő.

Kemenes-Barta Edith, a Kemenes Cukrász Manufaktúra ügyvezető igazgatója köszöntőjében felidézte, hogy a családi vállalkozást 2011-ben alapították, azóta 100 százalék magyar tulajdonban van. A cég egy 60 négyzetméteres helyiségben, öt fővel kezdte meg működését, jelenleg pedig már több mint 300 partnerrel rendelkezik, és havonta körülbelül 3,5 ezer megrendelést teljesít.

Hozzátette, hogy a termelőegység mellett franchise rendszerben kilenc cukrászda is üzemel.

A most felavatott pátyi üzem 6085 négyzetméteres telken épült, hasznos területe közel 2377 négyzetméter – ismertette az ügyvezető igazgató.

Kiemelte, hogy a termékeik természetes alapanyagokból, házias receptek alapján, hozzáadott tartósítószer nélkül készülnek.

„Az elmúlt időszakban több megkeresés is érkezett külföldi partnerektől, üzletlánctól. Ezt a külföldi keresletet szeretnénk kiszolgálni, mert ez egy új kihívás, de egyben a növekedés lehetőségét jelentené a cég részére” – mondta Kemenes-Barta Edith, aki köszönetet mondott a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, hogy lehetőséget biztosított a beruházást lehetővé tevő pályázatra.

Kapcsolódó írásaink