Belföld

Újjáépítik a Nyíregyháza és Debrecen közötti vasútvonalat

Lázár János építési és közlekedési miniszter közösségi oldalán jelentette be, hogy gyorsabban a vasúton és gördülékenyebben a közúton – újjáépítik a Nyíregyháza és Debrecen közötti vasútvonalat – írja a Magyar Nemzet.

Újjáépítik a Nyíregyháza és Debrecen közötti vasútvonalat
Lázár János építési és közlekedési miniszter hangsúlyozta, Debrecenre mint társfővárosra tekint a kormány
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A közel 50 km hosszú vasúti pálya újjáépítése fogja a két város közötti kapcsolatokat erősíteni. A tárcavezető azt hangsúlyozta: emellett fontos céljuk az is, hogy a fejlesztés részeként – a 471-es út vasúti csomópontjának átépítésével – a városi közlekedést akadályozó forgalmi dugót is felszámolják.

Továbbá százmilliárdokból építik újjá a vasúti pályaudvarokat, két napja Lázár János erről is beszélt. Mindezt magántőke bevonásával kívánja a kormány megvalósítani. A tárcavezető elmondta, hogy a pályaudvar-fejlesztést nem koncessziós formában, hanem közös üzletben valósítják meg.

„A koncepció az, hogy a Magyar Államvasutak és a magánbefektető egy közös ingatlanfejlesztési társaságot hoz létre, amelyben a MÁV maximum 25 százalék részesedéssel bír. Az ingatlant a magyar állam adja, a tőkét pedig a magánbefektető hozza” – magyarázta.

A miniszter hangsúlyozta, az ingatlant nem ingyen adják, a közösen alapított társaság működésének hasznából a későbbiekben az állam is részesedik. A projektbe európai uniós forrást nem kívánnak bevonni, hazai magántőke társulásával viszont sok százmilliárdos forrásra számítanak. A debreceni pályaudvar a tárcavezető szerint tízmilliárdos nagyságrendű tőkével megújítható, a Déli Pályaudvar viszont önmagában 30 hektáros budapesti ingatlanfejlesztési projekt tud lenni, amihez eurómilliárdok szükségesek.

Kapcsolódó írásaink