Belföld
Gyopáros Alpár: Több mint 1,8 milliárdos támogatást kaptak az önkéntes tűzoltó-egyesületek a Magyar Falu Programban
A térség fideszes országgyűlési képviselője szerint ebből az összegből az egyesületek bővíthették, felújíthatták vagy kialakíthatták szertárjaikat
A kormánybiztos hozzátette a támogatás lehetőséget adott gépjárművek vásárlására, lecserélésére, az eszközpark fejlesztésére és a rendezvények költségeinek elszámolására is.
Kiemelte: amíg lesz Magyar Falu Program, addig lesz Falusi Civil Alap, és amíg lesz Falusi Civil Alap, addig az önkéntes tűzoltó-egyesületek pályázati igényei ugyanolyan prioritást fognak élvezni, mint az elmúlt években.
Gyopáros Alpár elmondta, hogy az önkéntes tűzoltók a főállásuk mellett, a szabadidejüket feláldozva dolgoznak, sok esetben pénzt is áldoznak arra, hogy megvásárolják felszereléseiket vagy versenyekre utazzanak.
A kormánybiztos átadta az egyesületnek a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Önkormányzat díszoklevelét, amelyet a 150. évforduló alkalmából adományoztak a szervezetnek.
Tét Város Tűzoltó Egyesülete 1874. május 14-én alakult meg 24 emberrel Téti Önkéntes Tűzoltó Egylet néven. Napjainkban tűzoltási és műszaki mentési feladatokat látnak el önálló beavatkozóként Tét mellett Mórichidán, Gyarmaton, Szerecsenyben, Gyömörén, Árpáson, Csikvándon, Rábaszentmiklóson és Győrszemerében. E kilenc településen több mint hétezren élnek. A szervezetnek jelenleg 63 tagja van.