Belföld

A DK politikusa provokálta, majd lehülyézte az M1 riporterét + VIDEÓ

A Magyar Nemzet kamerája mindent rögzített

Fél órán belül két botrányt is okozott a DK-s Rónai Sándor. A politikus elsőként burkoltan pedofíliával vádolta meg, majd lehülyézte az M1 riporterét – írta meg a Magyar Nemzet.

A DK politikusa provokálta, majd lehülyézte az M1 riporterét + VIDEÓ
Róna Sándor, a DK európai parlamenti képviselője
Fotó: Facebook/Rónai Sándor

A politikus arról faggatta Császár Attilát, hogy szokott-e gyerekek nadrágjában turkálni. Az M1 riportere azonnal kikérte magának, és azt követelte, hogy a politikus vonja vissza szavait. Rónai Sándor azonban ezt többszöri felszólítás után sem tette meg.

Fél óra sem telt el, majd a politikus újra provokálásba kezdett. A Magyar Nemzet operatőre rögzítette, ahogy egymás után többször is halkan azt kérdezi Császár Attilától:

„Hülye vagy?”

A Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője úgy gondolhatta, hogy senki nem rögzítette a szavait, ezért megpróbálta letagadni a történteket. A videó azonban csúnyán lebuktatta.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink