Belföld

Wintermantel Zsolt: Teljes csődben van a főváros

A baloldali vezetése elköltötte a tartalékot, a tavalyi adóbevételt, és még hitelt is felhalmozott

Alkalmatlan a főváros vezetésére Karácsony Gergely (Párbeszéd) főpolgármester, hiányzik a város vezetéséhez való képessége – mondta a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna műsorában kedden.

Wintermantel Zsolt: Teljes csődben van a főváros
Wintermantel Zsolt: Teljes csődben van a főváros
Fotó: MH/Purger Tamás

Wintermantel Zsolt úgy fogalmazott, hogy a főváros baloldali vezetése elköltötte a rekordméretű, több mint 200 milliárd forintos tartalékot, amelyet a Fidesz–KDNP városvezetéstől örökölt meg, elköltötte a tavalyi rekordméretű adóbevételt, és még hitelt is felhalmozott. „Ez teljes csőd” – tette hozzá.

Kiemelte, hogy „szinte nulla fejlesztés van” a főváros jövő évi költségvetésében, miközben a bevételi oldalon több mint 300 milliárd forintos iparűzési adó bevétele lesz a Fővárosi Önkormányzatnak, Összehasonlításképpen 2018-ban, Tarlós István főpolgármesterségének utolsó teljes évében, 149 milliárd forint volt az iparűzési adóból származó bevétel – jegyezte meg.

A főváros által kifogásolt szolidaritási hozzájárulással kapcsolatban azt mondta, hogy bár annak mértéke növekszik, de ennél jóval nagyobb mértékben növekszik az iparűzési adóból származó bevétel. Jövőre mintegy 15 milliárd forinttal nő a szolidaritási hozzájárulás, és több mint 30 milliárd forinttal az iparűzési adó bevétele – hangsúlyozta.

Kitért rá, hogy a városvezetés azt az 50 milliárd forintos kötelezettségét, amelyet ki kellett volna fizetnie a közösségi közlekedés finanszírozására, nem tudta saját bevételeiből megtenni. „Pénzügyi trükközéssel”, úgynevezett faktorálással tudták finanszíroztatni a költségeket – emelte ki, hozzátéve, hogy ez „tulajdonképpen hitel”.

Szólt arról is, hogy a főváros növelni tudná a bevételeit például aktív ingatlangazdálkodással, a költségeket pedig az önként vállalt feladatok racionalizálásával lehetne csökkenteni.

A jelenlegi városvezetés azonban nem gondolkodik, csak sodródnak – hangsúlyozta Wintermantel Zsolt. Mint mondta, ez „tipikus baloldali hozzáállás”. A politikus a kialakult helyzet kapcsán Margaret Thatchert idézte, az egykori brit miniszterelnök azt mondta, hogy „a szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből”.

„Ha nem sikerül nyáron leváltani a baloldali vezetést a főváros éléről, akkor akár a technikai csőd is bekövetkezhet, leállhat a közösségi közlekedés vagy a város működése” – mutatott rá a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Kapcsolódó írásaink