Belföld
Novák Katalin: Pannonhalma bencés monostora a keresztény Európa védőbástyája
A bencések nem rombolják a világot, hanem építik

Az ünnepi szentmisét követően a köztársasági elnök elmondta: államalapítónk arra kérte a bencés szerzeteseket, hogy minden időben imádkozzanak az ország fennmaradásáért, kérését pedig megtartották, és megtartják azóta is.
A bencések nem rombolják a világot, hanem építik, gyógyítják a környezetüket, és nem mérgezik. Nem zűrzavart keltenek, hanem harmóniát, nem a rendetlenséget, hanem a rendet vigyázzák, nevelnek, és nem züllesztenek – mutatott rá Novák Katalin.
A köztársasági elnök kiemelte: a pannonhalmi bencéseknél folyó nevelés ma is inspirációt jelenthet, és inspirációt is kell, hogy jelentsen az egész magyar iskolarendszer számára. Pannonhalma a magyar oktatás bölcsője, ahol egységben van a tudás és a hit. Egységben a versenyképesség és az erkölcsi nevelés. Ezek egymást erősítik, és nem gyengítik – hangsúlyozta.
Novák Katalin emlékeztetett arra: a magyar királyság megszervezése még csak álom volt, amikor 996-ban Géza fejedelem kérésére Szent Asztrik Magyarországra jött, és Szent Márton-hegyén megvalósult az első magyar bencés kolostor. Asztrik Pannonhalma első apátja, a születő magyar állam első és bizonyosan rendkívül eredményes diplomatája volt. Szilveszter pápánál is sikerrel végezte küldetését, ő hozta el a koronát István király számára Rómából – tette hozzá.
A hegyre épült templom és iskola messziről látható, viszonyítási pont, ami irányt mutat – hangsúlyozta Novák Katalin, hozzáfűzve: Pannonhalma bencés monostora a keresztény Európa védőbástyája, örökérvényű regulákkal, hittel és értékekkel.
Pannonhalmán több mint tíz egymást követő évszázad magyar történelme sűrűsödik össze, különösen legfőbb épületében, az idén 800 esztendeje felszentelt bazilikában – hangsúlyozta Novák Katalin, hozzátéve: a hegyre épült város, az élő keresztény lelkiség reményt ad mindannyiunknak.
„Reményt, mert soha nem tudták elpusztítani. Hitét soha nem veszítette el, nemzetét soha nem tagadta meg” – fogalmazott a köztársasági elnök, kiemelve: Pannonhalma az ezer év alatt túlélt tatárjárást, törökdúlást, tűzvészt és világégést. Pannonhalma több keserves időszakon túljutott, megőrizte hagyományait, bővítette és megújította környezetét, és egy percig sem feledte el keresztény küldetését.
Immár több mint ezer éves a monostora, 800 éves a bazilikája és bő 200 esztendős az iskolája. Magyarországnak szüksége van Pannonhalmára, a hegyre, amely az ég felé emel – hangsúlyozta a köztársasági elnök.
Novák Katalin felidézte a párizsi Notre-Dame-székesegyház égését, hozzátéve: adjunk hálát azért, hogy a pannonhalmi bazilika nem lerombolva, leégve, hanem megszépülve, bővülve áll itt. „Mondjunk hálát azért, hogy mi megerősödve és nem meggyengülve állhatunk itt, hogy mi az épülés és nem a leépülés tanúi lehetünk. És adjunk hálát azért is, hogy a 800 éves falak számunkra tiszteletet parancsolnak, önvizsgálatra késztetnek és az imádság helyéül szolgálhatnak” – mutatott rá a köztársasági elnök.
Az emlékév megnyitóját megelőző szentmisét Michael Wallace Banach magyarországi apostoli nuncius celebrálta. A meghívott díszvendégek mellett a teljes pannonhalmi közösség – szerzetesek, diákok, tanárok – részt vettek a jeles évforduló ünnepségsorozatának első eseményén.