Belföld
Navracsics Tibor: A vidéket jobb közszolgáltatásokkal, a városokat több nyugalommal kell ellátni
Meg kell ágyazni a térségi gondolkodásnak, az egyes régiókra, városokra koncentráló fejlesztéspolitika kell – hangsúlyozta

Vidékre az élhetőség, a nyugalom miatt költöznek ki az emberek, míg a városok a közszolgáltatások magasabb színvonala miatt vonzók, ezt kell egyensúlyba hozni – jelentette ki Navracsics Tibor a Várkert Bazárban. Megjegyezte ugyanakkor: „Jellemző, hogy valaki a nyugalom miatt kiköltözik vidékre, majd követelni kezdi azokat a fejlesztéseket, amelyek megfosztják a nyugalomtól.”
A miniszter a készülő területfejlesztési törvény új koncepciójáról azt mondta, a létrehozandó területfejlesztési alap kiszámíthatóvá tenné a programok végrehajtását, a kormányhivatalokhoz rendelt, ügynökség típusú területfejlesztési szolgálat pedig az önkormányzatokat segítené.
Meg kell ágyazni a térségi gondolkodásnak, az egyes régiókra, városokra koncentráló fejlesztéspolitika kell – hangsúlyozta Navracsics Tibor. Hozzáfűzte, egy város nem tudja magával húzni a térséget, ez világosan látszik Budapest és Pest vármegye példáján.
Helyzetértékelésében kifejtette: van egy lassú felzárkózás az Európai Unió GDP-átlagához a régiók részéről, de ez „alacsony intenzitású és széttartó”, hiszen Budapest ma már az uniós átlag 156 százalékán van, sok régió ennek csak a harmadát éri el, „lassan zárkózik fel, vagy stagnál”.
A stagnálók között említette a miniszter a nyugat-dunántúli régiót, hozzátéve, a közép-dunántúli térség átvette a vezetést a nagyberuházások miatt, és a kormány tudatos ipartelepítési politikájának eredménye Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Baranya vármegye előrelépésében is látszik.
Az infrastrukturális előrelépés tekintetében nagy fejlődés volt, a határszéleken is jelentősen javult a közúti közlekedés, ami megágyaz az adott térségek ipari fejlődésének is – folytatta Navracsics Tibor. Közölte, a „nyugat-keleti fejlettségi szakadék” helyét folyamatosan az „észak-déli fejlettségi szakadék veszi át”, ezért a déli régiókban fokozott fejlesztési politikára van szükség.
A demográfiai tendenciákat is érintette a miniszter, beszélt a „keletről nyugatra migrálásról”, amelynek „győztese” Győr és környéke, illetve a Balaton térsége, utóbbi a Balatonhoz költözött és onnan dolgozó fehérgallérosok miatt. A szuburbanizáció nagyon előterjes volt, a kisebb városok is veszítenek népességükből és a környező települések népessége nő, de ez Budapesten látszik a leginkább, az agglomeráció erősen növekszik, minderre ráerősített a covidjárvány – magyarázta Navracsics Tibor.
Az új területfejlesztési koncepcióval kapcsolatban kitért arra, hogy új elem lenne a nagytérségi összekapcsolódás elősegítése, aminek mintaprogramja most a Dél-Dunántúlra vonatkozó komplex fejlesztési program, amely – mint jelezte – még az ősszel a kormány elé kerül. Megjegyezte, ebben együttműködésre számítanak Horvátországgal, amelynek a határ másik oldalán fekvő területe szintén „depressziós térség”.
A miniszter szerint a területfejlesztésben „állami szolgáltatási minimumot”, a közszolgáltatási funkciók bizonyos szintjét kell meghatározni, amire az állam garanciát vállal. A szolgáltatáshiányos részeken valamit tenni kell, vagy a közszolgáltatások szintjét emelni, vagy a közlekedési infrastruktúra fejlesztésével segíteni, hogy az emberek be tudjanak jutni azokra a településekre, városokba, ahol megkapják a szükséges szolgáltatásokat – fejtette ki a tárcavezető.
Többet kell nyújtani a vidéken élőknek – szögezte le Navracsics Tibor, hozzáfűzve, ezt szolgálná a területfejlesztési szolgálat, amely azoknak az önkormányzatoknak adna segítséget, amelyek önerőből nem tudják megoldani a területfejlesztési munkát. A szolgálatnál kétirányú lenne a kommunikáció, a vármegyékből és járásokból érkező jelzéseket „becsatornáznák” a kormányzati döntésekbe.