Belföld

Gyopáros Alpár: A valós igényekhez igazodik a Magyar falu program

Kiemelte, hogy a források nagyon jól hasznosulnak

„A Magyar falu program a valós igényekhez igazodik, mert a szükséges fejlesztéseket maguk az érintettek jelölik meg” – mondta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa csütörtökön a Nógrád vármegyei Karancskesziben, ahol ellátogatott a program keretében megújult polgármesteri hivatalba.

Gyopáros Alpár: A valós igényekhez igazodik a Magyar falu program
Gyopáros Alpár
Fotó: MH/Purger Tamás

Gyopáros Alpár hozzátette: úgy igazodhat a leginkább a valós igényekhez a Magyar falu programban meghirdetett sok-sok támogatási célterület, ha a kedvezményezettek maguk jelölik meg azokat, és a támogatási lehetőségek közül az ötezer lélekszám alatti települések állítják fel a prioritási sorrendet is.

A kormánybiztos kifejtette: örül, amikor a helyszínen, személyesen találkozik a kedvezményezettekkel, a falvakban élőkkel, intézményi dolgozókkal, polgármesterekkel, amit azért tart fontosnak, mert a program elindítása, 2018 óta az volt a cél, hogy olyan programot hajtsanak végre, amit nem budapesti íróasztal mögött, hanem a falvakban élőkkel együtt írnak meg.

Kitért arra is, hogy Nyugat-Nógrádban csak az önkormányzatok, társulások, civil szervezetek, alapítványok, a közúti igazgatóság több mint 14 milliárd forint támogatást nyertek el, és a források nagyon jól hasznosulnak.

Kapcsolódó írásaink