Belföld
Érzékenyítés és érdekérvényesítés – kezdődik a Pride

A harmincnapos rendezvénysorozaton a pedagógusokat is képzésben részesítik, bemutatják a magyarországi iskolákat és munkahelyeket célzó Befogadó terek programot, Bősz Anett DK-s főpolgármester-helyettes pedig egy heteken át tartó LMBTQ-kiállítást nyit meg.
Idén már 28. alkalommal rendezik meg a Budapest Pride Fesztivált, amelynek során a szervezők – a felvonulás mellett – számos programmal várják a hazai LMBTQ-közösséget.
A június 16-tól július 16-ig tartó fesztivál során a szexuális kisebbségek érdekeit védő szervezetek, a Sokszínű Magyarországért parlamenti képviselőcsoport és a Karácsony Gergely által vezetett fővárosi önkormányzat is képviselteti magát, sőt, az eseménysorozaton különböző kiállításokat és előadásokat is szerveznek.
A Karácsony Gergely vezette főváros és a Budapest Pride a Budapest 150 LMBTQ-emléke című kiállítás megnyitójára invitálja az érdeklődőket, amely során megismerhetik az LMBTQ-szempontból jelentős helyeket, köztük néhány olyat is, amelyek – ha más formában is, de – a mai napig működnek. A Budapest 150 programsorozat részeként meghirdetett eseményt Bősz Anett humán területekért felelős DK-s főpolgármester-helyettes nyitja meg, de a kiállítás forrásanyagát összegyűjtő történész, Hanzli Péter is előadást tart a Városháza parkban.
A tavaly októberben alakult Sokszínű Magyarországért ellenzéki képviselőcsoport szintén saját eseménnyel készül, az ötpárti együttműködés az iskolai bántalmazás témájában indít konferenciát az Edutus Egyetemen. A félelemtől a büszkeségig: küzdelem az iskolai zaklatás ellen elnevezésű program célja, hogy „beindítsa a szakmai és politikai diszkussziót az iskolai zaklatás témájában, valamint felhívja a figyelmet arra, hogy a meglévő oktatásügyi problémákon túl a tanulók biztonsága és lelki állapota is egyaránt fontos” – olvasható a leírásban.
A fesztivál során bemutatják a magyarországi iskolákat és munkahelyeket célzó Befogadó terek elnevezésű oktatási projektet is, amelyhez az Európai Bizottság 177 202 euróval, vagyis 65,254 millió forintnak megfelelő összeggel járul hozzá.
A Közép-európai Egyetemen (CEU) megrendezendő eseményen ismertetik a Háttér Társaság kutatását, amelyben azt vizsgálták, hogy 13–20 év közötti LMBTQ-fiatalok milyen gyakran találkoztak negatív megjegyzésekkel, bántalmazással a szexualitásukra, nemi identitásukra vonatkozóan. Szó lesz arról is, hogy a gyermekvédelmi törvény bevezetése óta a gyerekekkel foglalkozó szakemberek milyen tapasztalatokat szereztek, illetve az Amnesty International Magyarország vagy a Labrisz Leszbikus Egyesület előítéleteket csökkentő, bullyingmegelőző programjait is bemutatják. Az egy hónapos eseménysorozaton középiskolai és egyetemi oktatóknak is tartanak képzést, ezalatt az elképzelések szerint kidolgoznak egy tervet arra, hogy hogyan tudják a pedagógusok a saját óráikat „befogadóbbá tenni”.
Bár a Budapest Pride hivatalosan csak pénteken kezdődik, David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete a júniusi Pride-hónapra hivatkozva hívta össze a másságukat nyíltan vállaló, ismert magyar személyeket, köztük az LMP társelnökét, Ungár Pétert, a DK pártigazgatóját, Sebián-Petrovszki Lászlót, aki egyben a Sokszínű Magyarországért elnökségi tagja is, illetve Barabás Richárdot, a XI. kerület párbeszédes alpolgármesterét.
Érdemes megjegyezni, a magyarországi LMBTQ-közösséget rendszeresen támogató Pressman jó viszonyt ápol Alexander Sorossal, aki tavaly decemberben vette át apjától, az amerikai spekuláns Soros Györgytől a 30 milliárd dollár értékű Soros-birodalom irányítását.
Az ifjabb Soros elmondása szerint célja apja liberális célkitűzéseinek bővítése, ám noha hasonlóan gondolkodnak, ő szeretne más ügyeket is felkarolni, mint a szavazati és az abortuszjog, valamint a nemek közötti egyenlőség. Ennek fényében nem elképzelhetetlen az sem, hogy az LMBTQ-közösség érdekérvényesítését is prioritásként fogja kezelni.