Belföld

Kifulladt az árnyékkormány

Ötletnek nem volt rossz, a kívánt hatást azonban nem érte el árnyékkormányával a Gyurcsány Ferenc vezette DK, amely ősztől komoly politikai és kommunikációs kihívásokkal szembesülhet – vont mérleget Kiszelly Zoltán. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó politológus szerint szeptembertől már minden az önkormányzati választásokról fog szólni, és ezen belül Karácsony Gergely meggyengítéséről.

Kifulladt az árnyékkormány
Dobrev Klára a DK kongresszusán
Fotó: MH/Purger Tamás

A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója felidézte, tavaly szeptember végén alakította meg árnyékkormányát Dobrev Klára, s a téma sokáig uralta a politikai közbeszédet. Az idő múlásával azonban még a baloldali sajtó is elvesztette érdeklődését. Ráadásul egyre több kritika éri az árnyékkormány javaslatait, például azt, hogy az áfacsökkentéssel orvosolni lehetne a háború okozta inflációt.

Kiszelly Zoltán szerint a „termék kifutotta magát, nem hozta meg az áttörést, maradt az üvegplafon a DK felett, amely ezért ősztől komoly politikai és kommunikációs kihívással szembesül”.

Elemzésében kitért arra is, hogy a Gyurcsány-párt szeptembertől bizonyosan az önkormányzati választásokra, valamint az újrázni készülő Karácsony Gergely gyengítésére fog koncentrálni. A DK új politikai feladata – folytatta – az lesz, hogy kitalálják, hogyan hátrálhatnak ki úgy a főpolgármester mögül, hogy közben a saját pozíciójuk erősödik.

„Mint kommunikációs terméket, a DK várhatóan nem adja fel az árnyékkormány koncepcióját, amit akár úgy használhatnak tovább, hogy az önkormányzati választások előtt kineveznek egy Budapestért felelős árnyékminisztert, akinek a szintjére lehúzhatnák a főpolgármestert” – fogalmazott a politológus.

Kapcsolódó írásaink