Belföld

A magyar ügyészség az OLAF ajánlása nyomán jár el

Továbbra is kiemelkedően teljesít a magyar ügyészség, az uniós átlagot lényegesen meghaladó arányban emel vádat az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlásai nyomán – közölte a Legfőbb Ügyészség szerdán.

A magyar ügyészség az OLAF ajánlása nyomán jár el
A magyar ügyészség és az OLAF szorosan együttműködik
Fotó: kormany.hu

Az OLAF kedden nyilvánosságra hozott tavalyi éves jelentése szerint a magyar ügyészség az uniós átlagot jelentősen meghaladó mértékben, az OLAF által kezdeményezett ügyek 75 százalékában emelt vádat 2018 és 2022 között.

Minden igazságügyi ajánlást nyomozás követ Magyarországon – hangsúlyozták.

A tájékoztatás szerint OLAF az uniós pénzekkel összefüggő adminisztratív szabálytalanságokat vizsgálja, büntetőjogi tényállást nem állapít meg, bűnügyi bizonyítást nem végez; erre sem felhatalmazása, sem pedig eszköze nincsen.

A magyar ügyészség – bár erre nincs törvényi kötelezettsége – Polt Péter legfőbb ügyész rendelkezése alapján az OLAF igazságügyi ajánlása nyomán valamennyi esetben elrendelte a nyomozást, illetve amennyiben az már folyamatban volt, az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolták, és abban értékelték – fogalmaztak.

A 75 százalékos vádemelést kimagasló eredménynek nevezték, hiszen több mint a duplája a 34 százalékos uniós átlagnak.

Jelezték: az OLAF többségében továbbra is olyan ügyekben tett igazságügyi ajánlást, amelyekben már folyik Magyarországon nyomozás. Tavaly az OLAF – a lefolytatott vizsgálatai eredményeként – nyolc igazságügyi ajánlást tett az ügyészi szervezetnek. Ezek közül háromban az ajánlások alapján nyomozást rendeltek el, ötben pedig az ajánlást és a vizsgálati eredményeket tartalmazó zárójelentést a már folyamatban lévő nyomozásban értékelték.

2022-ben az OLAF a folyamatban lévő vizsgálatai során két esetben rögzítette, hogy már a vizsgálat lezárása előtt megállapítható volt a bűncselekmény gyanúja, ezért jelzéssel élt az ügyészi szervezet felé. Mindkét esetben elrendelték a nyomozást – áll a közleményben.

Kiemelték: a magyar ügyészség és az OLAF szorosan együttműködik, mind vezetői, mind szakértői szinten rendszeresek a találkozók.

Az OLAF és a magyar ügyészség az eddigi kiváló együttműködését 2022 februárjában munkamegállapodás formájában is rögzítette – tették hozzá.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom