Belföld
Tisztán elektromos hajtású repülőgépet fejleszt az Óbudai Egyetem
A környezetkímélő, tisztán elektromos hajtású, kétüléses könnyű repülőgép lesz Magyarország első, teljesen elektromos hajtásrendszerrel felszerelt repülőgépe

„A piaci igényekhez igazodva egyetemünk és a Magnus Aircraft Zrt. innovatív együttműködésbe kezdett. Túrautakra alkalmas elektromos hajtású repülőgép fejlesztését, közös kutatási és fejlesztési projektek megvalósítását tűztük ki célul" – emelte ki Kovács Levente. Hozzátette: már eddig is jelentős erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy növeljék a légi ipar elvárásaihoz illeszkedő mérnöki kompetenciákat. Az egyetem és a cég között korábban megkötött szándéknyilatkozatot követően komplett projektmegvalósítási szerződést írtak alá, amelyben a konkrét célok megfogalmazása mellett a feladatokat, a hatásköröket és a finanszírozási pontokat is kijelölték.
Az eFusion repült órára vetített üzemeltetési költsége töredéke más oktatógépeknek, így a légi járműgyártás mellett a pilótaoktatást is alapjaiban reformálja meg. Az új típusú légi jármű létrehozása érdekében az egyetem az úgynevezett hajtáslánc (a repülő hajtását biztosító rendszer) tervezésével vesz részt – szögezte le Molnár András általános rektorhelyettes.
Az elektromos repülőgép a fenntartható közlekedés új lehetőségeit nyitja meg azoknak, akik a légi közlekedést használják a rövid és közepes távú utazásokhoz. „Elkötelezettek vagyunk a fenntartható légi közlekedés magyarországi megteremtése és ismertté tétele mellett. Ennek érdekében kezdünk közös kutatás-fejlesztési projektekbe" – mutatott rá Boros László, a Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: „Fontos számunkra az Óbudai Egyetem teljes körű szakmai kompetenciája és támogatása ezen a területen. Cégünk minden tőle telhetőt megtesz a projektek sikeréért, hogy az együttműködés eredményeként mielőbb piacra kerülhessen a közös fejlesztésű repülőgép. Társaságunk szakemberei a géptest kialakításával, összeszerelésével, tesztelésével vesznek részt a projektben. A nemzetközi versenybe egy tisztán magyar szürkeállományon alapuló fejlesztéssel és később termékkel kívánunk megérkezni" – fogalmazott a vezérigazgató.
A környezetkímélő, tisztán elektromos hajtású, kétüléses könnyű repülőgép, az eFusion lesz Magyarország első típustanúsított, teljesen elektromos hajtásrendszerrel felszerelt repülőgépe. A Fusion 212 szénszállal erősített kompozitból készül a Magnus Aircraft Zrt. pécs-pogányi üzemében.