Belföld
A görögkatolikusok hozzák el a keleti világosságot a nyugati keresztény kultúrába

Novák Katalin az ünnepségen arról beszélt, hogy a görögkatolikusok azért is fontosak nekünk, magyaroknak, mert a keleti világosságot hozzák el a nyugati keresztény kultúrába. Az államfő hozzátette, alapvető magyar, „génjeinkben lévő” tapasztalat, hogy Kelet és Nyugat nem létezhet egymás nélkül, ez a kettős meghatározottság ugyan mindig ott volt a magyar költők, írók és művészek tudtatában, de kevesek számára volt olyan világos és érthető, mint a görögkatolikusoknak.
Velük, kulturálisan, a keleti kereszténység érkezik meg a nyugati kereszténységbe, ebből a találkozásból pedig nemcsak a békés egymás mellett élés, hanem a keresztény hit és kultúra gazdagodása következik – fogalmazott az államfő.