Belföld
Gyurcsány Mesterházyt is megkörnyékezte
Tovább dagadna a DK

Az Indexnek adott interjújában ugyanakkor elismerte, hogy voltak tapogatózások, de ezeket nem tekintette komoly megkereséseknek, szerinte inkább csak arra voltak kíváncsiak a Gyurcsány-pártból, hogy milyen politizálást tart jónak.
Mint ismert a politikus a múlt héten jelentette be, hogy kilép a Magyar Szocialista Pártból, majd részletezte, hogy ugyan már évek óta tévesnek tartja a szocialisták vezetésének a stratégiáját, ma már abban sem hisz, hogy ezen lehet változtatni. Egyúttal bejelentette, hogy Szakács Lászlóval, a DK volt Baranya megyei képviselőjelöltjével közösen, társalapítókként új szociáldemokrata, balközép pártot alapítanak, Szocialisták és Demokraták néven.