Belföld

Pécsiek viselhetik az Ápolói Hivatás Mesterei címet

Az egészségügyi szakdolgozók 2010 óta versengenek

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szociális és Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola (SZESZI) csapata végzett az első helyen a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara XI. Országos Szakmai Versenyének döntőjében – közölte a Baranya vármegyei felsőoktatási intézmény szerdán.

Pécsiek viselhetik az Ápolói Hivatás Mesterei címet
PTE: Pécsiek viselhetik az Ápolói Hivatás Mesterei címet
Fotó: Facebook/Pécsi Tudományegyetem

A PTE közleményében azt írta: a győzelem azt jelenti, hogy a PTE SZESZI csapatának tagjai viselhetik az Ápolói Hivatás Mesterei titulust 2024-ig.

Közölték: a kamara 2010 óta szervezi meg szakmai versenyeit az egészségügyi szakdolgozók részére; a versenyen pedig csaknem 200 csapat mintegy 800 versenyzője méri össze szakmai tudását évről évre.

A PTE SZESZI csapata a napokban rendezett országos döntőn a vármegyei és fővárosi elődöntők első helyezettjeivel szállt versenybe és győzedelmeskedett egy nógrádi és egy Komárom-Esztergom vármegyei alakulatot megelőzve.

A közleményben Betlehem Józsefet, a PTE rektorhelyettesét idézve kiemelték: a verseny az intézményükben végzett magas színvonalon folyó munka visszaigazolása.

Ács Pongrác, a PTE Egészségtudományi Karának dékánja arról tájékoztatott a kommünikében, hogy intézményegységük a technikumtól a felsőoktatásig képes az egészségügyi képzés teljes vertikumát biztosítani, az öt-, illetve hatéves technikumi szakmai oktatásban pedig részt vehetnek a – jelenleg ezer tanuló képzését végző – PTE SZESZI-be beiratkozó tanulók, ahol az érettségire történő felkészítés és a szakirányú oktatás párhuzamosan zajlik.

Kapcsolódó írásaink