Belföld
Jelentős összegre pályázhatnak a kisboltok

Jelentős forrásra, egy- és hárommillió forint közötti támogatásra pályázhatnak hamarosan a falusi kisboltok – jelentette be csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján Gyopáros Alpár. A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos közölte, az összeg egyszer nyerhető el. A támogatás száz százalékban előfinanszírozott, valamint önerő sem kell hozzá.
Az elnyert pénzt alapvetően működési költségekre lehet fordítani, ideszámítható például a bérleti díj, a rezsiszámla, a könyvelő vagy az ügyvéd díja – mondta. A kormánybiztos kijelentette, néhány hete a kabinet úgy döntött, hogy újabb mentőövet dob a falvakban működő, apróbb üzleteknek. Az orosz–ukrán háború, amelyre az Európai Unió rossz, szankciós válaszokat adott, gazdasági kihívás és energetikai veszélyhelyzet elé állította Magyarországot, az ebből fakadó károk pedig fokozottan sújtják az egyébként is tőkeszegény kisboltokat – hangoztatta Gyopáros Alpár.