Belföld
Rétvári: Hetvenöt százalékkal nő a tanárok bére

A kormány elkötelezett a pedagógusbér-emelés mellett, három év alatt 75 százalékkal növeli a tanárok juttatását – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, miután a pedagógusok béremeléséről egyeztetett civil szervezetekkel. A sajtótájékoztatón elmondta: a magyar béremelés az Európai Unió legnagyobb ilyen jellegű konstrukciója lesz. Jövőre 21, utána 25, majd 29 százalék emelést terveznek, így 770 ezer forintra nő a pedagógusok átlagbére.
Az államtitkár a szakszervezetek hétfői javaslatára, amely köznevelési kerekasztal felállítását szorgalmazta, úgy reagált, meglepte a kérés, hiszen évek óta működik a köznevelési stratégiai kerekasztal. Emlékeztetett tovább arra, hogy a kormány konzultáción kéri ki a szülők véleményét a tanulók leterheltségéről, a magatartási nehézségekkel küzdő gyerekek helyzetéről, valamint a tanórákon kívüli fejlesztésekről. A kérdőívet 120 ezer szülő küldte vissza.
Ezt követően Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete nevében közölte: azt javasolják, hogy a béremelést a teljesítményhez, ne elsősorban az életkorhoz igazítsák, ugyanis a kezdő pedagógusok nehezen tudnak bérükből családot alapítani. Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért vezetője pedig egyedülálló kezdeményezésnek nevezte a kormány oktatási kérdőívét, és mindenkit annak kitöltésére buzdított.