Belföld

A világ vezetői higgadtan reagáltak a határincidensre

A valóság rendszerint utat tör magának, hiába vádolják Magyarországot oroszpártisággal az orosz-ukrán háborúban – jelentette ki Deák Dániel politikai elemző lapunknak. Kifejtette, az uniós szankciós politika hatástalan.

Az orosz-ukrán háború újabb fordulatot vett a múlt héten, először csapódott be egy NATO-tagállam területére rakéta a konfliktus következtében – mondta lapunknak Deák Dániel politológus. A XXI. Század Intézet vezető elemzője ennek kapcsán kijelentette, az elmúlt hónapokkal ellentétben a világ vezetői most kifejezetten higgadtan és óvatosan reagáltak, sikerült elkerülni a háborús konfliktus további eszkalációját. Hangsúlyozta továbbá, hogy nem sikerült kiprovokálni egy NATO és Oroszország közötti fegyveres konfliktust. Pedig a jelek szerint az ukrán elnök ebben érdekelt, még az amerikai elnökkel is szembemenve arról beszélt, hogy orosz rakéta csapódott be Lengyelország területére, nem ismerte el, hogy valójában ukrán légvédelmi rakétáról volt szó.

Deák szerint Zelenszkij magatartása érthető, ugyanis ha a NATO is beszáll a háborúba Ukrajna oldalán, akkor nagyobb esély lenne a győzelmükre. Ez azonban a harmadik világháború kitörését jelentene, amit a nyugati államok egyértelműen el akarnak kerülni – fogalmazott az elemző.

A politológus rámutatott, Magyarország álláspontja világos, azonnali tűzszünetre és békére van szükség. Mint kifejtette, a szankciós politika is hatástalan, az nem szünteti meg a háborús konfliktust, hanem éppen ellenkezőleg, további eszkalációhoz vezetett. Ráadásul Oroszország gazdaságát sem sikerült összeroppantani, a Nemzetközi Valutaalap például jelentősen javított az orosz gazdaság kilátásait illetően. Erre hívja fel minden lehetséges fórumon a magyar kormány a figyelmet – folytatta Deák – , ugyanakkor a globális baloldal csípőből elutasítja ezt az álláspontot, sőt oroszpártisággal vádolja Magyarországot.

Hozzáfűzte, ma azonban már a legliberálisabb országokban is elismerik mindazt, amit Orbán Viktor 2015-ben mondott. Az elemző szerint hasonlóra lehet számítani a szankciók kapcsán is, a valóság ugyanis rendszerint utat tör magának.

Az elemző a múlt hét kapcsán beszélt arról is, hogy a külföldről finanszírozott balliberális oldal továbbra sem képviseli a nemzeti érdekeket, fizetett hirdetésekben reklámozzák, hogy a szankciók működnek, miközben ezt még a lecsökkent szavazótáboruk sem hiszi el nekik. Mint kifejtette, ugyancsak a nemzeti érdekekkel mennek szembe ezek a politikusok, amikor a Magyarországnak járó uniós források felfüggesztése mellett kampányolnak nemzetközi fórumokon. Ennek ellenére a jelek szerint sikerült megállapodnia a magyar kormánynak Brüsszellel, legkésőbb a december 6-i tanácsi ülésén eldől a források sorsa – vélekedett. Hazánk minden vállalását teljesítette, így ha Brüsszel továbbra sem fizeti ki a pénzeket, saját magát árulja el azzal, hogy kizárólag politikai nyomásgyakorlás miatt csuklóztatja Magyarországot – jegyezte meg Deák Dániel. 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom