Belföld
Baloldali lakásmutyik gyanúja Pécsett
Újabb vesztegetési botrány robbant ki a pécsi városházán – hangoztatta lapunknak kedden a helyi Fidesz képviselőcsoportjának vezetője. Mint Csizmadia Péter közölte, alapos gyanú szerint egyesek kenőpénzért adtak ki lakásokat az elmúlt években. A kérdéssel kapcsolatban ügyészségi nyomozás indult a közelmúltban, és ennek tényét már a városvezetés sem meri tagadni – fogalmazott.
Az elmúlt három évben láthattuk, hogy az illetékesek miként verték szét a lakásosztályt, hogyan váltották egymást az újabb és újabb csoportvezetők, miként teremtettek egy olyan átláthatatlan káoszt, amelyben aztán nyugodtan lehet halászni – húzta alá Csizmadia Péter. Beszédes, hogy Péterffy Attila polgármester, Nyőgéri Lajos lakásügyi alpolgármester és Fogarasi Gábor, a lakásügyi bizottság vezetője is mélyen hallgat az ügyről – mondta a frakcióvezető. Mint kifejtette, ha az ügyészség beigazolja a gyanút, és kiderül, hogy valóban kenőpénzért jutottak többen önkormányzati otthonokhoz, akkor az felveti az említett urak személyes felelősségét is. Vajon milyen vezető az olyan, aki nem látja – rosszabb esetben nem akarja észlelni –, hogy mi folyik az általa vezetett önkormányzatnál és osztályon – tette föl a kérdést a politikus.
Azaz éppen ők azok, akiket felelősség terhel, ők az előkészítői és végrehajtói azoknak a lépéseknek és döntéseknek, amelyek mögött bűncselekmények sorozatának elkövetése áll az ügyészség szerint – hangoztatta lapunknak.
Felszólítjuk őket, hogy haladéktalanul álljanak ki a pécsiek elé, és tisztázzák magukat! Csak így kerülhetik el, hogy ők maguk is besározódjanak – mondta a frakcióvezető. Egyben emlékeztetett arra is, alig néhány hete volt csak pozícióban a baloldal, de máris egy előre lemutyizott tanácsadói beszerzési eljárásra derült fény. Akkor ugyanis egy, a bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc irányította DK-hoz köthető politikus, Lakatos Béla került roppant kínos helyzetbe egy közbeszerzés kapcsán.