Belföld
Betelt a pohár, Ujhelyi István elhagyja az MSZP-t

Az MSZP európai parlamenti képviselője bejelentette vasárnap, hogy kilép a szocialista pártból. Levelében többek között azt írja, hogy valami összeragaszthatatlanul eltört.
Nem gondoltam volna, hogy valaha is így lesz. Hogy ennyi sebet tud ejteni egy darabokra hulló kapcsolat nemcsak rajtam, de minden bizonnyal közösségem testén is. Hosszú idő tépelődése, belső vajúdása és gyászmunkája után írom most ezeket a sorokat. Valami összeragaszthatatlanul eltört.
Azzal folytatta, hogy próbált fakírként létezni a szilánkokon, de nem megy tovább. Tízezer-hatszázhuszonhárom nap után elbúcsúzik a Magyar Szocialista Párttól. Hozzátette, igyekezett legalább annyit visszaadni ennek a közösségnek az elmúlt évtizedekben, amennyit tőle kapott és hiszi, hogy ez sikerült.
Kötszert lelki sebeimre majd európai szakmai munkám eredményei és a NER elleni küzdelmek biztosítanak. Családomként szeretett közösségemmel a szakítás fájdalmas, mégis meg kell tennem. Tüskéket nem hagyok, új sebeket nem nyitok, vissza nem lövök, egyszerűen lezárom ezt az időszakot. A viszontlátásra, tagtársaim!
– fogalmazott Ujhelyi István a döntésével kapcsolatban rendhagyó vasárnapi nyílt levelében.