Belföld

Árnyékkormányt fabrikál Gyurcsány Ferenc

A Magyar Nemzet értesülései szerint a volt kormányfő közösségi oldalán készíti elő az eseményeket

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke napokon belül árnyékkormányt alakít felesége, Dobrev Klára vezetésével – írta a Magyar Nemzet pénteken az online felületén.

Árnyékkormányt fabrikál Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc legutóbbi posztjában úgy fogalmazott: "Szóltam: készülünk. Szólok: felkészültünk."
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A lap pontosan meg nem nevezett forrásokból úgy értesült: a volt kormányfő gyakorlatilag ezt készítette elő az utóbbi időszakban Facebookon közzétett posztjaival. Hozzátették: Gyurcsány Ferenc hónapok óta folyamatosan azt írta a közösségi oldalán, hogy készülnek valamire. (A Demokratikus Koalíció később közleményben erősítette meg a lap értesülését - a szerk.)

„Ezekben a bejegyzésekben Gyurcsány becsmérlő szavakkal bírálta a miniszterelnököt, a kormányt, és rendszerváltásról, lázadásról, új, nyugodt időszakról beszélt” – fogalmazott a Magyar Nemzet.

A rendszer lebontásával összefüggésben közölte, ellenzékinek lenni hazafias kötelesség, a rosszul működő rendszert bontani hazafias tett – idézték a volt kormányfőt, aki pénteken azt írta közösségi oldalán: „Szóltam: készülünk. Szólok: felkészültünk.”

Kapcsolódó írásaink