Belföld
Horváth Csaba és Komjáthi Imre szállhat ringbe az MSZP társelnöki posztjáért

Az önként ajánlkozók közül a szegfűkihajítós, új neves, új logós modelljével Ujhelyi István már a rajtvonalra lépés pillanatában elbukott, s úgy tűnik, meghátrált a szombathelyi Nemény András is, az MSZP férfi társelnöki posztjáért nem adja fel a vasi főváros vezetését. Felajánlotta szolgálatait Harangozó Tamás országgyűlési képviselő is, akiről forrásaink azt állították, őt még Ujhelyinél is rosszabb jelöltnek tartják a párt alapszervezeteinél. E hét szombatján összeül az MSZP országos választmánya is terepszemlét tartani, mielőtt finisébe lépne a tisztújítás folyamata a pártban, amely a területi szerveknél már szeptemberben elkezdődik, a kongresszust pedig, amely megválasztja az új vezetést, októberben tartják.
A napokban Kunhalmi Ágnes női társelnök bejelentette indulását, és úgy tűnik, rövidesen hivatalosan is megismerhetjük a férfi társelnöki poszt várományosait. Egyelőre azonban még a kulisszák mögött zajlanak az események. A napokban például Tóth Csaba zuglói elnök saját tagságát is összerántotta, és kérte őket, hogy válasszák őt helyben is újra. Amikor felvetették, hogy vele szemben súlyos korrupciós büntetőeljárás folyik a zuglói parkolás kapcsán, helyi forrásunk szerint úgy reagált, hogy őt már tisztázták a hatóságok, s így ő lehet a párt budapesti elnöke is, mivel „Molnár Zsoltot el fogják távolítani” a pozíciójából.
Tóth állítását feltehetően arra alapozta, hogy az ügyészséggel vádalkut kötő Fuzik Zsolt, a SYS IT Services Kft. egyik vezetője a BKV informatikai tendere kapcsán azt állította a nyomozóknak, hogy két szocialista politikusnak, Baja Ferencnek és Molnár Zsoltnak harminc-, illetve negyvenmillió forint kenőpénzt fizetett azért, hogy az ő cégük nyerje a közbeszerzési pályázatot. A pénz átadásának a körülményeiről elmondta, Molnárral 2019. augusztus 6-án, délelőtt 10 órakor találkoztak a Casa Bianca étterem előtt, az V. kerületben, ahonnan az Olimpia parkba sétáltak. A pénzt egy Hugo Boss táskában ott adta át az MSZP pártigazgatójának. A tényekhez hozzátartozik, hogy Tóth Csabát és Horváth Csaba szocialista polgármestert a parkolási ügyben gyanúsítottként hallgatták ki, míg Molnár Zsolt esetében ilyen nem történt.
A zuglói történetnek egy másik szála, hogy Horváth Csaba polgármester hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorában bejelentette, hogy vezetői posztra pályázik az MSZP kongresszusán, de hozzátette, hogy nem az elnöki posztra. Forrásaink szerint azonban a jelenlegi pártelnök és parlamenti frakcióvezető, Tóth Bertalan – hogyha a jelöltek tényleg tisztázták magukat a hatóságok előtt – azt támogatja, hogy Horváth Csaba legyen a férfi társelnök és Tóth Csaba a budapesti elnök.
Ezzel szemben Molnár Zsolt pártigazgató levelet küldött a megyei elnököknek, a véleményüket kérve arról, hogy mit szólnának Komjáthi Imre jelenlegi elnökhelyettes társelnöki posztra történő jelöléséhez, amit maga is támogatna. Úgy tudjuk, hogy több helyről is azt a választ kapta Molnár, hogy: „Ugye viccelsz!?”
Komjáthi kezdetben egyáltalán nem volt népszerű az MSZP-ben, mivel a nevéhez kötődött az edelényi alapszervezet tönkretétele. Később az éhségmenetek egyik szervezőjeként lett ismert a lakatos végzettségű szocialista. A 2018-as választásokat követően lett az MSZP alelnöke, majd a „rabszolgatörvény-ellenes" tüntetés után a párt elnökhelyettese. A munkásszolidaritást hirdető Komjáthi elnökhelyettesként épp úgy asszisztált a Pest megyei szervezet gyalázatos feloszlatásához, mint a pártvezetés többi tagja.
Kunhalmi Ágnes volt az egyetlen, aki nem nyilvánosan, hanem az országos választmány ülésén bocsánatot kért a Pest megyei szocialistáktól. Az a Kunhalmi, aki 2014-ben Mesterházy Attila elnöknek címezve szavait, a nyilvánosság előtt azt mondta: „A szocialista pártnak még nem volt olyan vezetője, aki egy elvesztett választás után trükközni kezdett volna a lemondással, hímezett-hámozott.”
Akkoriban a párt támogatottsága még huszonhét százalék volt. Ma egy.