Komjáthi Imre ábrándozik, miniszter akar lenni
ĀNAPI KOMMENTÁR. Azt mondja ez a nagyszerű Komjáthi Imre, az MSZP elnöke, hogy ő miniszter akar lenni. Méghozzá munkaügyi miniszter
ĀNAPI KOMMENTÁR. Azt mondja ez a nagyszerű Komjáthi Imre, az MSZP elnöke, hogy ő miniszter akar lenni. Méghozzá munkaügyi miniszter
ĀNAPI KOMMENTÁR. Komjáthi Imre, az MSZP elnöke érdekes testtartással lepte meg az ATV nézőit
ĀNAPI KOMMENTÁR. Lefejezte magát a Magyar Szocialista Párt, Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre belátta, hogy társelnöki ténykedésük fabatkát sem ért, ezért lemondtak
ĀLemondott az MSZP két társelnöke – A kudarcos választási eredménnyel indokolták a döntést
ĀNAPI KOMMENTÁR. Kosztolányival szólva, az MSZP mostan színes tintákról álmodik, kiszínezné velük az életét. A színes tinták neve a baloldali politikában az összefogás
ĀAz ellenzék ugyan nekifutásból igyekezett rárontani Orbán Viktorra, ám hitelesség híján még a legdurvább támadás is visszapattant indítójára
ĀMit főznének nekünk holnap, ha a kormányrúdhoz kerülnének? Gyurcsány valami olyasmit felelt erre, hogy kiszámíthatóságot és reményt, s elkezdett handabandázni valamit a „profitinflációról”
ĀGyurcsány Ferenc exminiszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke is fogadalmat tett, hétfő hajnalban azt írta, hogy pártja ma Magyarország számára a pislákoló remény
ĀHunvald György szerint felmerül a gyanúja, hogy hűtlen kezeléssel adta el az MSZP erzsébetvárosi ingatlanát
ĀKülönös jövőképe van saját pártját illetően Komjáthi Imrének
ĀMegtartotta tisztújítóját a szocialista párt
ĀAz MSZP elnökjelöltje az érettségijének színhelyét titkolja, de vén fejjel most beiratkozott a Miskolci Egyetemre
ĀA megyei elnököknek a párttól kapott többszázezres tanácsadói szerződései dönthetik el az MSZP-ben az elnökválasztás eredményét
ĀA politikus szerint „kamu oldal” közössége ruhaadományokat gyűjtött a szocialista elnökaspiráns számára
ĀSzocialista mese a kémiai reaktorok lepárlótornyainak árnyékából, avagy egy befejezetlen interjú Komjáthi Imre társelnökjelölttel
Ā„Molnár Zsoltot el fogják távolítani” a pozíciójából, így Tóth Csaba már nem csupán zuglói, hanem fővárosi elnök is lenne
ĀKarácsony Gergelyt nem érdeklik a dugók, és a hűsítetlen szerelvények is hidegen hagyják, noha a fővárosiak nagy többsége kezdi elveszíteni a türelmét egy felmérés szerint
ĀKomjáthi Imre Fóton kért bocsánatot, Lendvai Ildikó Cegléden követte meg a szocialista párttagokat a Pest megyei alapszervezetek feloszlatását követő újjászervezéskor