Belföld
Kínos baloldali belharc a Ferencvárosban

„Jajj Istenem, mit vétettem én a DK-nak, hogy még a bitcoin bányászat miatt lemondott politikusukat is idehozták a nyakamra?! Mit vétettem az MSZP-s cégvezetőnek, hogy mindezt a hátam mögött intézte és a képviselő-testületi ülésen, a fideszes frakcióvezetőtől kellett megtudnom, hogy az önkormányzat cégénél kapott pénzügyi vezetői állást Borka-Szász Tamás, a DK bitcoin bányászattal meggyanúsított korábbi VII. kerületi képviselője, aki az eset nyilvánosságra kerülése után lemondott mandátumáról?” – írta Baranyi, azt állítva: „A kerület köztisztaságáért felelős cég igazgatója nemrég egy olyan helyi MSZP-káder lett, aki ugyan rendkívül joviális munkaerő, de sem a tapasztalata, sem a végzettsége nem predesztinálná a pozícióra, és úgy gondolta, nem kell arról a városvezetést tájékoztatnia, hogy már áprilisban a cég pénzügyi vezetőjének a bitcoin bányászatról elhíresült DK képviselőt alkalmazta.”
„Úgy tűnik, Ferencvárosban már a sokat pletykált DK–MSZP összeolvadás is megvalósult, Kálmán Olga férjét és a bitcoinost is a helyi MSZP intézte nekünk” – tette hozzá a polgármester, megjegyezve: „Vannak olyan próbálkozások, amiket meg tudok akadályozni, ilyen volt Gréczy Zsolt ideejtőernyőztetésének terve, és talán ilyen Hoffmann Györgynek, Kálmán Olga férjének kinevezése is.”
Amint arról beszámoltunk, a múlt heti képviselő-testületi ülésen folytatódott a ferencvárosi médiaháború, amit a helyi szocialista és DK-s képviselők „szappanoperának”, „kutyakomédiának”, „bohózatnak” minősítettek. Az ülés két óra huzavona után határozatképtelenné vált, így a helyi médiacégnek továbbra sincs vezetője, ami jogszerűtlen helyzetet idéz elő, és a dolgozók sem kapnak fizetést.
A DK–MSZP tömb hajthatatlannak tűnik, Baranyi pedig elszabadult hajóágyúként viselkedik. Posztja alatt a DK-s és szocialista szimpatizánsok nekiestek, sérelmezve a bitcoinos vádaskodást. Egy kommentelő, arra utalva, hogy bár a polgármester rendszeresen hangoztatja, hogy DK-s „kifizetőhellyé” akarják tenni a kerületet, ő maga is épp ezt műveli. Felvetette: Hány kutyapártos és (volt) együttes van pozícióban az önkormányzatnál, Baranyi pedig erre úgy reagált: „1. amikor lopott árammal bitcoint bányásznak 2. amikor hozzájuk megyek feleségül 3. amikor fotókat küldenek a nemi szervükről.”
Egyébként a Telexnek Borka-Szász Tamás, a Baranyi célkeresztjébe került „bitcoinos” DK-s politikus azt írta, az áramlopásos ügyben indított egyik eljárás sem találta bűnösnek. Állítása szerint azért mondott le annak idején, mert az ártatlansága tisztázásáig sem akarta ezzel az üggyel terhelni a pártját és a VII. kerületi önkormányzatot, de azóta „jogerősen megállapításra került, hogy semmilyen bűncselekményt, szabálysértést vagy bármilyen szabályszegést nem követettem el, ártatlan civil ember vagyok. A jelenlegi munkahelyemre szakmai alapon jelentkeztem, a végzettségemnek és szakmai tudásomnak megfelelő pozícióra felvételt nyertem” – közölte.