Belföld

Komoly versenyelőnyhöz jutnak a családbarát munkahelyek

Az a cél, hogy minél több olyan intézkedés terjedjen el, amely elősegíti a munka és a család összehangolását – jelentette ki Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára a Családbarát Magyarország Központ eseményén, a Családbarát Hely védjegy program eredményeit értékelve.

Szuromi-Kovács Ágnes, a központ ügyvezetője hangsúlyozta: egy családbarát munkahely, amely támogatja a munka és a családi élet összhangjának megteremtését, komoly versenyelőnyre is szert tesz a Családbarát Hely tanúsítvány elnyerésével. A gyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci horizontja is szélesebb, mint sokan gondolják, van tere a gyermekek melletti karrierépítésnek.

Mivel mindkét terület kiemelten fontos egy ember életében, jó, hogy ma hazánkban nem kell választaniuk a nőknek a család és a hivatás között. Egyre több vállalkozás szervezeti kultúrájában kerül méltó helyére a vevői elégedettség mellett a munkavállalók és családjaik jólléte is. „Három évvel ezelőtt hatalmas érdeklődés mellett indult el a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, már ekkor érezhető volt, hogy ezen a területen rengeteg a teendő. Ekkor jött az ötlet, családbarát cégként hogyan tudunk többletet adni a családoknak, valamint olyan feltételrendszert kidolgozni, amely pluszértéket teremt. Büszke vagyok arra, hogy közel százhetven márkakereskedő vállalkozás érdemelte ki a Családbarát Hely tanúsító védjegyet” – mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke.

A 2019-ben indult program keretében a Családbarát Munkahely kategóriában eddig mintegy hétszáz munkahelyet, a Családbarát Szolgáltatóhely kategóriában pedig több mint ezer szolgáltatóhelyet auditáltak sikerrel, köztük kis-, közép- és nagyvállalatokat, költségvetési szerveket. A minősített munkahelyek családbarát intézkedéseinek előnyeit e szervezeteknél már több mint háromszázezer munkavállaló élvezheti.

Kapcsolódó írásaink