Családbarát fejlesztés az EgészségAblak alkalmazásban
ĀA rendszerben innentől meghatalmazás esetén a családtagok dokumentumai is elérhetővé válnak
ĀA rendszerben innentől meghatalmazás esetén a családtagok dokumentumai is elérhetővé válnak
ĀA cél megvédeni a családokat és a családtámogatásokat
ĀA 2023-ban nyertes pályázók a kitüntetést a következő egy évben használhatják
ĀAkormány a családbarát fordulat óta, azaz tizenhárom éve építi „nagyon komplex és szerteágazó” családtámogatási rendszerét
ĀA pályázatokat nyolctagú zsűri bírálja el
ĀA kiemelkedően családbarát hely díjat többek között a dm Kft. kapta
ĀAz idei pályázat fókuszában a családok, betegek és az egészségügyben dolgozók és családjaik fizikai, mentális biztonsága állt
ĀA balliberális kormányok idején lényegesen több volt a szülőképeskorú nő, de kevesebb gyermeket vállaltak
ĀA díjjal egyszerre ismerik el a munkahelyeken már létező és a tervezett intézkedéseket, fejlesztéseket
ĀA családbarát elv az egyetem mindennapi működésének meghatározója
ĀA nevelőszülői hivatás népszerűsége folyamatosan emelkedik hazánkban
Ā12 éve kezdődött a családbarát fordulat az ország életében
ĀMagyarországon kiemelt ügy a hagyományos családi értékek és a házasság népszerűsítése
ĀA szervezet még kismamaprogramot is működtet
ĀAz a cél, hogy minél több olyan intézkedés terjedjen el, amely elősegíti a munka és a család összehangolását – jelentette ki Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára
ĀZsigó Róbert: Az elmúlt években meghirdetett pályázatok révén számtalan jó gyakorlat terjedt már el a vállalati és az állami szférában
ĀA családbarát fordulat nélkül tíz év alatt 123 ezer gyermekkel kevesebb született volna + VIDEÓ
ĀPénzügyminisztérium: A kormány családbarát politikájában kiemelkedő szerepet kapnak a bölcsődei fejlesztések
ĀMagyarország rendszerváltozást követő első két évtizedének liberális kormányzatai alatt nem volt példa arra, hogy válságok közepette bővüljenek a szociális juttatások
ĀAz elmúlt tíz év legjelentősebb gazdasági eredménye, hogy több mint nyolcszázezer fővel bővült a munkaerőpiacon jelen lévők száma, amit a járvány alatt is sikerült megőrizni