Belföld

Karácsony Gergely körül egyre nagyobb a káosz

Karácsony Gergely már megint teljesen félreérti a közlekedési fejlesztéseket – olvasható a fővárosi Fidesz tegnapi Facebook-posztjában. Hozzátették, bár a főpolgármester két éve támogatta, most felülvizsgálná a Déli Körvasút fejlesztését, hogy ne lakott területen közlekedjenek a zajos tehervonatok.

Karácsony Gergely körül egyre nagyobb a káosz
A főpolgármesterről nem először derül ki ízléstelenség
Fotó: MH/Purger Tamás

A probléma csak az, hogy a kormány megint több lépéssel a főpolgármester előtt jár: míg a Déli Körvasút a személyszállítást, addig a V0 körgyűrű az áruszállítást hivatott új szintre emelni, a két vasútvonal pedig nem alternatívája egymásnak – írták.

A fővárosi frakció megjegyezte, tehát ismét félreértett egy közlekedési fejlesztést, ami pedig épp a fenntartható közlekedéshez, az autós forgalom csökkentéséhez is hozzájárul. Mint írták, ha segíteni nem tud, legalább ne akadályozza azokat, akik az élhető budapesti közlekedésért dolgoznak. Karácsony korábban sajátos megközelítéssel úgy fogalmazott, hogy az autósoknak is az a jó, ha több biciklis van az utakon.

Egy másik posztjában a budapesti Fidesz-frakció kifejtette, a tapintatlanság és pazarlás bajnoka Karácsony Gergely. A főpolgármester a „szenteltvíztartóba pisilés” után most a Gellért-hegyről gurítana betongolyókat – potom tízmillió forintért – írták. Hozzátették, azt most hagyjuk is, hogy Magyarország első tájművészeti területét miért nem egy magyar tudósról vagy államférfiról nevezik el egy külföldi politikus helyett, vagy hogy egy hatalmas termé­szeti parkban mit keresnek betongolyók, de miért kell a Gellért-hegy kapcsán bármiféle gurítást emlegetni?

„Karácsony kommunikációs csapatában senki nem ismeri a magyar történelmet? Nincsenek tisztában szentjeinkkel, Szent Gellért püspök mártírhalálával? Vagy nem szorult beléjük annyi jó ízlés és tisztelet, hogy ezt figyelembe vegyék, és ne sértsék meg (ismét) több millió magyar, keresztény ember érzékenységét?!” – teszik fel a kérdéseket. Nem tudjuk, hogy sírjunk-e vagy nevessünk, amikor a „nagy kivéreztetés” idején Karácsony Gergelynek valóban sikerül tízmillió forintot elköltenie tíz betongolyóra – zárul a posztjuk.

Kapcsolódó írásaink

Karácsony mozgástere egyre inkább leszűkül

ĀAz elmúlt hónapok botrányai nyomán sokan hiányolják annak a garanciáit, hogy a főváros első emberének tényleges igazgatási mozgástere van-e, az esetleges politikai háttéralkuk okán valódinak tekinthető-e vagy sem