Belföld

Karácsony mozgástere egyre inkább leszűkül

Az elmúlt hónapok botrányai nyomán sokan hiányolják annak a garanciáit, hogy a főváros első emberének tényleges igazgatási mozgástere van-e, az esetleges politikai háttéralkuk okán valódinak tekinthető-e vagy sem – mondta lapunk megkeresésére ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász annak kapcsán, hogy Gyurcsány embere, Bősz Anett lett Budapest főpolgármester-helyettese.

Karácsony mozgástere egyre inkább leszűkül
Kiss László, Szaniszló Sándor és Bősz Anett. Kit képviselnek?
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Azt, hogy mennyire fogunk tudni együtt dolgozni, az nyilván mindig kettőn áll – mondta Bősz Anettről, Karácsony új, negyedik helyetteséről Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője a Hír Tv Napi aktuális című műsorában. A politikus kiemelte, rossz üzenetnek tartották a főpolgármester részéről Bősz Anett jelölését, ugyanis egyértelműen politikai kinevezettnek gondolják, ráadásul lehetett volna egy szimbolikus üzenetet küldeni a budapestiek felé, hogy ha ő folyamatosan arról beszél, hogy nehéz anyagi helyzetben van a város, akkor az, ha eggyel kevesebb helyettessel látja el a munkát, szimbolikusan jelezte volna, hogy a városvezetés magán is takarékoskodik.

Ráadásul választhatott volna belsős főpolgármester-helyettest, tehát olyat, aki a közgyűlésnek a tagja és leginkább budapesti, akinek fontosak a helyi ügyek – fejtegette Wintermantel. Megjegyezte: Bősz Anett Érden él, saját maga nyilatkozta, hogy már élt Budapesten, de Érden találta meg az igazi otthont. A budapestiek olyan főpolgármester-helyettest érdemelnek, akinek a budapestiek érdeke az első, illet­ve érzi mindennapi gondjaikat, és együtt él mindennapi örömeikkel is – vélekedett a frakcióvezető. Leszögezte: egyértelmű, hogy a DK erőltette rá a főpolgármesterre és a fővárosi közgyűlésre az akaratát.

Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász lapunknak elmondta, az önkormányzati törvény szerint a főpolgármester-helyettes a főpolgármester irányításával látja el feladatait, a normaszöveg tehát egyértelmű, ugyanakkor az elmúlt hónapok botrányai nyomán sokan hiányolják annak a garan­ciáit, hogy a főváros első emberének tényleges igazgatási mozgástere van-e, az esetleges politikai háttéralkuk okán valódinak tekinthető-e vagy sem. A helyzet jogilag és szervezeti értelemben is aggályos, végső soron pedig akár a városvezetés működésének ellehetetlenüléséhez vezethet – véli az alkotmányjogász.

Amint arról beszámoltunk, Bősz Anettet a DK jelölése alapján, Karácsony Gergely javaslatára választották meg a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. A pozíciót eddig a szintén gyurcsányista Gy. Né­meth Erzsébet töltötte be, de ő parlamenti mandátumot szerzett, ezért május 1-jén lemondott. A közgyűlés Bősz Anett főpolgármester-helyettes illetményét a főpolgármesteri illetmény kilencven százalékában, havi 1,35 millió forintban állapította meg, emellett havi 202 500 forint költségtérítésre is jogosult.

A közgyűlési vitában szóba került Bősz Anett várandóssága is, ennek kapcsán a fővárosi koalíciót adó pártok képviselői azt hangsúlyozták: Bősz Anett felkészült, és állapota nem akadályozza majd munkájában. Karácsony pedig arról beszélt, önmagában az, hogy valaki mögött politikai támogatottság van, még nem teszi alkalmatlanná. Egyszerre van szüksége személyes alkalmasságra és politikai támogatottságra, és Bősz Anettnek mindkettő a rendelkezésére áll – mondta a főpolgármester.

Rekordon Budapest iparűzésiadó-bevétele

A fővárosi vezetés rendre legalább húszmilliárdos kiesésről beszél a közepes és kisvállalkozásokat megillető kormányzati felezés miatt, ennek ellenére idén több iparűzési adó folyhat be a budapesti kasszába, mint a covid előtti, 2019-es csúcsévben –  írta a Világgazdaság. A portál szerint a 167,5–170,4 milliárd forintos sávban teljesülhet 2022-ben Budapest helyi iparűzésiadó-bevétele. Az alsó küszöbbel a fővárosi önkormányzat maga számolt idei költségvetésének tervezésekor, a felső pedig az országos prognózis alapján készült becslés.


A covidválság előtt nem egészen 164 milliárd folyt be ezen a címen. Tehát idén rekordot dönt a főváros IPA-bevétele, és jó néhány milliárd forinttal meghaladja majd a 2019-es, covidválság előtti csúcsév hasonló mutatóját, vagyis három év leforgása alatt teljes egészében visszaépül a világjárvány okozta kiesés. Egyértelműen megbukott Karácsony Gergelyék hazug kommunikációja a főváros és általában az önkormányzatok kivéreztetéséről.
(KK)

Kapcsolódó írásaink