Belföld
Gyurcsány mégis betolta Bősz Anettet Karácsony mellé

Rendkívüli közgyűlést tartott szerdán délután Budapest városvezetése. Erre azért volt szükség, mert a legutóbbi ülés a testület határozatképtelensége miatt elmaradt, a baloldali pártok ugyanis egymásnak estek. Megírtuk, a Demokratikus Koalíció és a Momentum összeveszett azon, ki induljon Újbudán az országgyűlési mandátumot szerzett Bedő Dávid és Orosz Anna képviselők helyéért.
A Momentum úgy érezte, nekik kell megkapniuk a helyet, s már el is kezdtek kampányolni, amikor kiderült, a DK ezt másképp gondolja. Mivel nem sikerült megegyezni, a Momentum kilátásba helyezte, hogy nem szavazza meg Karácsony Gergely helyettesének a DK-s Bősz Anettet.
Ismert: Gy. Németh Erzsébet eddigi humán területekért felelős főpolgármester-helyettes szintén országgyűlési mandátumot szerzett a választásokon, ezért kellett dönteni az utódjáról.
Sétányt neveznek el Horn Gyuláról a XIII. kerületben
A kilenc éve elhunyt Horn Gyula volt szocialista miniszterelnökről neveznek el sétányt Budapest XIII. kerületében; a Fővárosi Közgyűlés döntését a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója nem támogatta.
A XIII. kerületi önkormányzat kezdeményezésére neveznek el sétányt Horn Gyuláról 2014-ben felállított szobra közelében, a Gyermek téren.
Wintermantel Zsolt azt javasolta, a közgyűlés ne nevezzen el sétányt Horn Gyuláról. Ughy Attila szerint Horn Gyula "konfliktusos személyiség" volt, és azt kérte, ha a képviselők emléket szeretnének állítani neki, azt ne most tegyék, hanem a Ráday Mihály által javasolt két évtized után, "amikor leülepszik egy politikai szereplőnek a tevékenységével (...) kapcsolatos értékítélet".
A fővárosi baloldalnak, úgy tűnik, mégis sikerült egyezséget kötnie, de legalábbis meghajolt a – DK ifjúsági tagozatává vált – Momentum Gyurcsány Ferenc akarata előtt: a rendkívüli ülésen végül megszavazták Bősz Anettet főpolgármester-helyettesnek, Gy. Németh képviselői helyét pedig a DK-s Élő Norbert vette át. A közgyűlés Bősz Anett főpolgármester-helyettes illetményét a főpolgármesteri illetmény kilencven százalékában, havi 1 millió 350 ezer forintban állapította meg. A vita kapcsán Gyurcsány Ferenc már napközben megüzente a momentumosoknak a Facebookon, hogy nem packázhatnak vele: „Mi, a DK-ban a zsarolásnak soha nem engedünk" – szögezte le a bukott kormányfő, aki szerint azért övék a legerősebb ellenzéki párt, mert soha nem engedték, hogy kívülről nyomást gyakoroljanak rájuk.
Wintermantel Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője az ülésen azt hangsúlyozta, szerinte rossz üzenet Bősz Anett jelölése. „Bősz Anett egyértelműen politikai kinevezett. Egy hatalmi osztozkodás része" – állapította meg, majd sérelmezte, hogy a képviselő az elmúlt időszakban egyetlen mondatot sem nyilatkozott a fővárossal, Budapest fejlesztésével kapcsolatban, sőt, még csak nem is Budapesten, hanem Érden él. Wintermantel felidézte, hogy Karácsony Gergely főpolgármester korábban ígéretet tett arra, visszaadja Budapestet a budapestieknek, és nem fogja kiszolgáltatni a várost, sem a közgyűlést a pártok érdekeinek és hatalmi törekvéseinek. „Sehol nincs előírva, hány főpolgármester-helyettes kell egy város vezetéséhez. Szimbolikus üzenet lehetett volna, ha főpolgármester úr nem választ új helyettest, hanem a többiek között szétosztja a feladatokat.
Ezzel picit spórolhatott volna az apparátuson. Vagy választott volna olyan helyettest, aki legalább a közgyűlés tagja, nem külsős" – vélekedett a kormánypárti frakcióvezető.
Ughy Attila (Fidesz) szerint ugyancsak fontos kérdés lesz, hogy Bősz Anett vajon vállalja-e majd azt, hogy a kinevezése miatt visszaköltözik Budapestre. Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere szerint Karácsony megalázza a budapestieket azzal, hogy olyan embert nevez ki, aki nem ismeri a helyi ügyeket. „Nem találtatok egy alkalmas, budapesti kádert?" – fordult a főpolgármesterhez. Karácsony Gergely úgy reagált: „Az, hogy hová szól a lakcímkártya, senkit sem tesz alkalmassá vagy alkalmatlanná a feladata elvégzésére, sőt az sem számít, hogy az illető férfi-e vagy nő, és milyen élethelyzetben van". Megjegyezte: a kinevezés szempontjából nem hátrány az sem, hogy Bősz mögött politikai támogatottság van.
Wintermantel Zsolt napirend előtti felszólalásában arról is beszélt, hogy rendkívül szomorú történetnek tartja a két héttel ezelőtti botrányt, ami miatt a közgyűlés legutóbb működésképtelenné vált. „Valamennyiünket azért küldtek ide a választók, hogy a budapesti közös ügyeinket intézzük és ne a belső ügyeinkkel teljen az idő" – mondta, hozzátéve, a kormánypárti képviselők minden olyan javaslatot támogatnak, ami Budapest javát szolgálja, szeretnék ugyanakkor, ha nem a sajtóból kellene értesülniük a közgyűlés napirendi pontjairól és az előterjesztésekről.