Belföld
Fidesz: A baloldal ma saját magát járatja le
Rónai szavaira a Fidesz közleményben reagált: „Ellenzéki képviselők lehallgatásával és lejáratásával a Gyurcsány-kormány idején foglalkozott a titkosszolgálat. A baloldal ma saját magát járatja le!” - írta a DK-s politikus vádjaira válaszul a nagyobbik kormánypárt.
Ugyanakkor érdemes felidézni, hogy éppen az a Gyurcsány vezette párt emleget „törvénytelenségeket, visszaéléseket”, amelynek regnálása alatt a titkosszolgálatokat az akkori kormány hatalomban tartása érdekében működtették.
Emlékezetes, hogy 2008 júniusában Laborc Sándor, az elhárítás akkori vezetője kétszer is találkozott az azóta több, az 1990-es években elkövetett gyilkossági üggyel összefüggésben elítélt Portik Tamással, idézi fel az esetet a Magyar Nemzet, hozzátéve: Portik és Laborc lényegében abban állapodott meg, hogy az egykori olajbűnöző információkat gyűjt és kreál fideszes politikusokról. A sikeres, zavartalan munkavégzés érdekében az akkori főigazgató még egy biztonságos telefont is intézett Portiknak.
„Mint köztudott, Laborc Sándor bukása után az átadás-átvételkor az NBH számítógépein több olyan telefonbeszélgetés-, híváslista- és cellainformáció-elemzés maradt, amely parlamenti politikusokat érintett. Laborc hivatali laptopján »Ovi« és »Bajusz« nevű mappákba mentette az Orbán Viktorról és a Kövér Lászlóról gyűjtött adatokat. Laborc Sándor, aki nyilván számos szenzitív, államtitkot képező információ ismerője, napjainkban a Demokratikus Koalíció körül tevékenykedik” - írja a lap.