Belföld

Karácsonyt partnerei és ígéretei is szorongatják

Teljesen elveszítette lába alól a talajt Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere, miközben próbálja szürreális ígéreteit betartani, addig a várost vezetését és őt is túszul ejtette a DK és a Momentum hadakozása.

Karácsonyt partnerei és ígéretei is szorongatják
Míg egymással küzdenek a baloldal pártjai, Budapest magára marad
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Mint ismeretes, a héten a főpolgármester kénytelen volt határozatképtelenség okán elhalasztani a fővárosi közgyűlést, mert a baloldal képviselői nem jelentek meg a városházán. Karácsony sajnálatát fejezte ki közösségi oldalán, és ígéretet tett, hogy ez volt az első és utolsó alkalom, amikor ez előfordult. A háttérben a Demokratikus Koalíció és ifjúsági tagozatának, a Momentumnak a vezetőségig érő konfliktusa áll.

Az országgyűlési választás után sok helyen következik időközi választás, így a XI. kerületben is. Itt Orosz Anna (Momentum) alpolgármester helyére kell jelöltet állítani. A Momentum jelezte, a DK bejelentkezett a posztra, amit ők nem fogadtak el. A párt ezért az egyeztetésen jelezte, ebben az esetben nem tudják megszavazni a DK-s Bősz Anettet főpolgármester-helyettesnek, aki a szintén DK-s Gy. Németh Erzsébet helyére érkezne a fővárosban.

Gyurcsány Ferenc pártja egyértelművé tette a napokban kiadott közleményekben, hogy a város működésének megbénításáért a Momentum a felelős, jelezték, hogy reményeik szerint a Momentum tisztújító kongresszusán sikerül megoldani a problémát. A DK indoklása szerint egyébként a momentumos jelöltet, Lados Tamást, a Momentum kerületi elnökét nem csak ők, de a többi baloldali párt is elutasította.

Karácsony Gergely jelezte: nem a fővárosi frakciók, nem a polgármesterek között, hanem vezetői szinten van konfliktus, ami két párt között „ma áthidalhatatlan véleménykülönbséget eredményezett”. A helyzet azonban az, hogy már a bejelentés pillanatában és az utána következő nyilatkozatokból is egyértelműen érződött: Karácsony Gergely mint főpolgármester tehetetlen koalíciós partnereivel szemben.  

A közgyűlés után azonban nem csak ez a kérdés került elő, hanem a már hírhedté vált rakparti lezárás ügye is. A főpolgármester elmondta, nemcsak a szakmai, de az összes zöld-, civil és más szervezet is a teljes rakpart teljes lezárását szeretné. Ez kifejezetten érdekes, hiszen a napokban a Magyar Autóklub és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara is jelezte, érdemi egyeztetések nem történtek és mind a két szervezet elutasítja a teljes lezárást.

Emellett a két szervezet a főpolgármesterhez hasonlóan végzett felméréseket, mind a két esetben ellenkező arány jött ki, mint ami a főpolgármester által megosztott, Medián által készített felmérésből látszik. Míg Karácsony felmérése szerint 43 százalék nem szeretne lezárást a 49-el szemben, a Magyar Autóklub és a BKIK felmérésében hatvan százalék utasította el a rakpart lezárását. Az észérvek és a számok tehát nem hatják meg a Karácsonyt aki úgy néz ki a koalíciós partnereivel és saját ígéreteivel sem tud megbirkózni.

Kapcsolódó írásaink

Hallani sem akar a többség a rakpart lezárásáról

ĀBorulni látszik Karácsony Gergely állítása, miszerint széles társadalmi konszenzus van a rakpart lezárásáról, legalábbis a szakmai szervezetek állásfoglalása és friss kutatásaik épp az ellenkezőjét igazolják