Belföld

Rengetegen segítik a menekülteket

Minden harmadik magyar segítette az Ukrajnából érkező menekülteket: a segítséget nyújtók 58 százaléka pénzadománnyal, negyven százaléka élelmiszerrel, 39 százaléka pedig egyéb adománnyal támogatta őket – közölte reprezentatív kutatása alapján a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért szerdán.

Rengetegen segítik a menekülteket
A Katolikus Karitász több mint két hónapja fogadja a menekülteket az ukrán határ menti Barabáson
Fotó: A Katolikus Karitász Facebook-

A közlemény szerint a nők 36 százaléka, a férfiak negyede vett részt adománnyal vagy önkéntes munkával a segítségnyújtásban. Legnagyobb arányban a nyugdíjasok, a házasok, a kettőnél több gyermeket nevelők és a felsőfokú végzettségűek segítettek. A segítséget nyújtó válaszadók csaknem ötöde – leginkább a harminc és ötven év közöttiek – önkéntesként is segítette a menekülteket. A felmérésból kiderült az is, hogy a megkérdezettek több mint háromnegyede szerint a kormány helytáll, és megfelelően kezeli a menekültek helyzetét. Az emberek többsége jól informált: a válaszadók harmada tudja, hogy már csaknem hétszázezer menekült érkezett az országba. A válaszadók többsége azt is tudja, hogy a kormány, az egyházak és a civil karitatív szervezetek összefogásával történik a menekültek ellátása, amelyben jelentős szerepük van a gazdasági élet szereplőinek is.

A Kincs felhívta a figyelmet arra, hogy a segítségre még mindig nagy szükség van, ezért továbbra is fontos az önkéntes munka. A BOK Sportcsarnokban kialakított gyermeksarokban például továbbra is szeretettel várják az önkénteseket, akik a Bokonkentesek.booked4.us/public oldalon regisztrálhatnak.

Továbbra is rengeteg menekült érkezik Magyarországra. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint kedden az ukrán–magyar határszakaszon ötezer ember lépett be hazánk területére, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 5267-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek. A beléptetettek közül a rendőrség 873 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

Kapcsolódó írásaink

Segít a Katolikus Karitász

ĀSellyén és környékén nemcsak az otthonokban pusztított a jeges vihar, hanem sok tízezer paprika- és paradicsompalánta, több száz hektár dinnye is áldozatul esett az időjárásnak