Belföld

A kilencszáz­ezret is elérheti a menekültek száma

Hétfőn a magyar-ukrán határszakaszon 4664 ember lépett be Magyarország területére, a magyar-román határon belépők közül 5510-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte tegnap az Országos Rendőr-főkapitányság.

A kilencszáz­ezret is elérheti a menekültek száma
A budapesti BOK-csarnokban folyamatos az ukrajnai menekültek segítése
Fotó: MH/Purger Tamás

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a napokban az M1-en elmondta: eddig több mint 650 ezer ukrajnai menekült érkezett Magyarországra, akik közül 108 ezren kértek és kaptak ideiglenes tartózkodási engedélyt. Az M1-nek nyilatkozva kifejtette: naponta 8–12 ezren érkeznek Magyarországra, így a menekültek száma várhatóan elérheti azt a 900 ezret, amit előre jelzett a kormány a háború kitörésekor. Mint elmondta, a kormány legfontosabb szempontja, hogy hazánk kimaradjon a háborúból, aminek az árát ne a magyar embereknek kelljen megfizetniük.

Magyarország a háború kitörése óta folyamatosan fogadja az Ukrajnából érkező menekülteket. A budapesti BOK-csarnokban kialakított humanitárius tranzitponton naponta több száz emberen segítenek a legnagyobb karitatív szervezetek támogatásával.„A bajbajutottakon mindig segíteni kell. Segítünk is. Erőnkön felül segítünk. Az egész európai segítségnyújtást, ha áttekintem, népességarányosan mi fogadjuk be a legtöbb menekültet, mi látjuk el a legtöbb embert” – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Hír TV-ben március 28-án.

Ferenc pápa a magyar kormányfő április végi látogatásakor megköszönte, hogy Magyarország befogadja a háború elől menekülő embereket.

Szijjártó Péter külügyminiszter áprilisban azt is leszögezte: a kormányzópártok az április 3-i választáson rekordtámogatást kaptak, a magyar emberek szerinte ezzel világosan kinyilvánították az akaratukat, hogy békében és biztonságban akarnak élni, és azt, hogy hazánk maradjon ki a szomszédban zajló háborúból. „A kormánynak az a kötelessége, hogy érvényt szerezzen a népakaratnak” – hangsúlyozta. A miniszter ugyanakkor aláhúzta, Magyarország kiáll Ukrajna szuverenitása mellett.

Kapcsolódó írásaink

Kocsis: Meg kell őrizni a szuverenitást

ĀA következő polgári kormány feladatának Magyarország „elvi és gazdasági szuverenitásának”, valamint a béke és a biztonság megőrzését nevezte a Fidesz frakcióvezetője