Belföld
Be nem teljesült ellenzéki jóslatok
A szabadság ereje fogja megbuktatni a Fideszt – szögezte le Tóth Bertalan az utolsó ülésnapon, bőszen putyinozva, Rétvári közölte: A baloldal minden történelmileg fontos időpontban el tudja találni a hazánk számára rossz válaszokat

Az előző parlamenti ciklus utolsó ülésnapján, március 10-én a napirend előtti felszólalások sorát Szabó Tímea indította. A Párbeszéd képviselője arrogánsan kijelentette: „Itt az ideje, hogy búcsút vegyünk Orbán Viktortól és az elmúlt tizenkét év pusztító kormányzásától.” Ezután különböző élemiszereket – kenyeret, olajat, hagymát, répát, tésztát, zellert lisztet, krumplit – pakolt ki maga elé, és leszögezte: „A megélhetési biztonságot csak a Márki-Zay Péter vezette ellenzék tudja elhozni Magyarországnak. Április 3-a tétje ez: Orbán Viktor és az elszegényedés, vagy egy új kormány és a felemelkedés” – rikoltotta Szabó Tímea.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára úgy válaszolt: „Onnan tudjuk, hogy önök nincsenek jó helyzetben, hogy különböző tárgyakat hoznak be az Országgyűlésbe. Hogyha önöket ennyire érdekli az árszínvonal, a magyarok megélhetése, akkor hadd kérdezzem már meg, miért nem támogatták az élelmiszerárstopot. Miért nem támogatták a benzinárstopot? Miért nem támogatták a hitelmoratóriumot? És miért nem támogatják a hatósági árakat az energiapiacon, amelyet az ön által említett baloldali miniszterelnök-jelölt ostobaságnak nevezett?” – vetette fel az államtitkár. Hozzátette, a baloldal álhírkampányt folytatott álmentőssel és vakcinaellenes elbizonytalanító kampányt.
„A baloldali gátlástalanságban az emberélet sem számít” – állapította meg Dömötör. Azzal folytatta, hogy „amikor az alapvető érdek az ország biztonsága lenne, fegyvereket és katonákat küldenének a hadszíntérre. De nem áll meg itt a felelőtlenségi futam, mert arról is beszélnek, hogy el kellene zárni a gázcsapot. (…) És ami békeidőben a baloldaltól szimplán vérforraló, az háborús helyzetben életveszélyes” – fogalmazott a miniszterhelyettes. Közölte: „a választási lehetőség ilyen körülmények között nem is lehetne egyértelműbb, biztonság vagy egy veszélyes brigád, és annak minden kiszámíthatatlan következménye. Április 3-án találkozunk. Mi biztosan ott leszünk …sokan, és elegen is.”
A DK-s Arató Gergely arról beszélt, a kormány „történelmi zsákutcába” vezette az országot, „lerombolták a demokratikus jogállamot, szabadságharcot hirdettek hazánk szövetségeseivel szemben, brüsszeleztek reggeltől estig, közben pedig összebútoroztak az Európát fenyegető putyini Oroszországgal (…) Ahol önök vannak, azt légüres térnek hívják” – vélekedett a gyurcsányista politikus. Arató víziójában „hozzáláncolták Magyarországot a putyini Oroszországhoz, egy nagy sziklához, a szikla vízbe hullott, és közelít a tengerfenékhez és ha az ország nem vágja le magáról ezt a láncot április 3-án, akkor mindenki vehet egy nagy levegőt, mert irány az iszapos tengerfenék”.
Rétvári Bence, a humántárca államtitkára riposztjában Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéből idézett: „Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk. Önök saját maguk ismerték el, hogy a kormányzásuk egy csőd volt. És hogy a kampányban önök hogyan beszélnek, ezt is elmondta Gyurcsány Ferenc ugyanebben a beszédében Őszödön: »Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.« Így kampányolnak önök” – állapította meg Rétvári, adatokkal bizonyítva a két kormányzás teljesítménye közötti
különbséget. Megjegyezte, Arató „csak azért fogalmaz körmondatokat, mert nagyon fél a számoktól”.
Tóth Bertalan szintén beleállt a putyinozásba, az MSZP társelnöke azt fejtegette, „Orbán Viktor nem a magyar nép érdekét védi, hanem még most is Vlagyimir Putyint szolgálja”, ezért „béke és biztonság akkor lehet, ha Putyin csatlósai eltűnnek a hatalomból. Április 3-án a szabadság ereje fogja megbuktatni a Fideszt” – jósolta a szocialista frakcióvezető. Rétvári Bence úgy reagált: „A baloldal minden történelmileg fontos időpontban el tudja találni a Magyarország számára rossz válaszokat, és ez nem volt másként most sem, a háború vagy béke kérdésében.
Az elmúlt harminc évben ilyen felelőtlen kijelentéseket magyar politikusok nem tettek, mint ezek a politikusok, akik olyan mondatokat mondtak, amelyek belekeverhetik a magyar embereket ebbe a fegyveres konfliktusba. A szomszédunkban zajlik ez a háború, nem más kontinensen, nem több ezer kilométerre innen! Százötvenezer magyar él Kárpátalján, akikért szintén felelősséget viselünk, ezt az Alaptörvénybe is beleírtuk, amit önök el akarnak törölni egyébként az Alaptörvénnyel együtt. Ha valamiben van felelősség, az ez, és önök ebben összevissza beszéltek, és nagyon veszélyes mondatokat mondtak. Az a baj a magyar baloldallal, hogy még mindig jobban gyűlöli a jobboldalt, mint amennyire szereti a hazáját.”
Jakab Péter úgy keménykedett: „Április 3-án véget ér tizenkét évnyi lopás, tizenkét évnyi hazudozás, tizenkét évnyi árulás.” Európa elárulásával, az Unió gyengítésével vádolta a kormányt a Jobbik-elnök, azt mondta, „Putyin előtt hajbókoltak némi hatalomért”. Csapongó hadarásában eljutott oda, hogy „tizenkét év után ott tartunk, hogy Magyarország miniszterelnöke egy háború kellős közepén, egy gazdasági válság kellős közepén gyerekek nadrágjában turkál, és arról népszavaztat, hogy mi legyen a lábuk között?! Egy igazi aberrált tolvajbanda, nagyjából így fog önökre emlékezni az utókor”.
Dömötör Csaba viszont Gyöngyösi Mártont, Jakabék EP-képviselőjét idézte: „A Jobbik a pusztító nyugati liberalizmus ellenében keresi Oroszország szövetségét, és úgy gondoljuk, hogy Európa spirituális megújulását Oroszország hozhatja el.” Az államtitkár azzal folytatta a szembesítést: „Van egy párt, amelynek a képviselője a gyanú szerint Oroszországnak kémkedett, ez a párt a Jobbik. És nem is gyanúról van szó, mert a képviselőt két év börtönre is ítélték. És tudja, hol van ő most, elnök úr? Moszkvában. Ennyit arról, hogy ki képviseli más érdekeit. Talán még annyit, hogy egyetlenegy párt van a magyar Országgyűlésben, amely az uniós tagság ellen kampányolt, ez pedig a Jobbik.” Dömötör feltette a kérdést, mit keres a Jobbik a baloldalon? „Nem tudom, hogy politikai gyengeségből vagy politikai számításból, de ön hozzákötötte a Jobbik sorsát a megszorításmániás baloldalhoz, és egy jó nagy lakattal biztosította is a köteléket, aztán a kulcsát meg szép lassan lenyelte. Hát, most viselje minden következményét! (…) Annyi mozgástere maradt, hogy kérheti magát a Gyurcsány-listára, valahova Ferenc és Klára közé. Nem szép történet. Ennél szerintem csak a választási eredményük lesz csúnyább” – jósolta Dömötör.