„A baloldal egyértelműen a halál kultúráját képviseli”

– A közelmúltban úgy fogalmazott, Európának nem kereszténynek kell lennie, hanem evangéliuminak. Mit értett pontosan ez alatt?

– Elég körbenézni a világban: a keresztény szót mára gyakorlatilag teljesen lejáratták. Megtették a különböző egyházi személyek, a közösségek, a politika. Ma kereszténységről beszélni majdnem hogy blaszfémia. Egyesek eszmének tartják, akár csak a szocializmust vagy a liberalizmust. A kereszténység azonban Krisztus követését jelenti. Ő hitünk szerint az Élő Isten Fia, tanítása az Evangélium, azaz örömhír. Eszerint megpróbálni élni, nos ez jelenti a kereszténységet. Nem könnyű élet, ezért fordulnak el az evangéliumoktól a tömegek, azonban a kereszténységet mint egy jól csengő szót időnként előveszik, méregetik vele magukat és egymást, mint legutóbb az ellenzék katolikus miniszterelnök-jelöltje, aki melldöngetve hirdeti, hogy előbb volt keresztény, mint Orbán Viktor.

– Ez így elég keményen hangzik.

– A kiüresedett kereszténység sokak számára szitokszó lett, így például az iszlám számára is. Viszont az evangéliumi értékek megkérdőjelezhetetlenek. Ismerjük az Igét: „Amit nem akarsz, hogy veled tegyenek, azt te se tedd mással.” Ez gyakorlatilag a társadalmi együttélés aranyszabálya. Látjuk, hogy hányan megszegik mindennap.
Ez, a kölcsönös tisztelet hiánya az orosz–ukrán háború alapja is. Ha az evangéliumi értékek lennének az irányadók Európában, a politikai kommunikáció, a társadalmi viszonyok egészen mások lennénk.

„Jó fa jó gyümölcsöt terem!” – mondja a jézusi tanítás. Egy dolgozó miniszterelnököt nem az minősít, mikor állt a kereszténység startvonalára lefutni a pályát, megharcolni a harcot, hanem hogy a valódi evangéliumi értékeket be tudta-e és tud-ja-e építeni egy ország életébe. „Jó fa jó gyümölcsöt terem.” Ha mérlegre tesszük, sokkal több a jó, érett gyümölcs, mint a rossz. Ez is van bőven, ne tagadjuk, ki is kell a következő években dobálni a magyar kereszténydemokrácia kosarából.

– Mire gondol?

– A Szentírásban megtalálható egyrészt, hogy Isten férfinak és nőnek teremtette az embert, másrészt az Újszövetségben az, hogy a nő és a férfi elhagyja apját, anyját, és a kettő egy lesz. Látható, hogy egyes, magukat kereszténynek valló egyházakban milyen elhajlások léteznek, például leszbikus női püspököt szenteltek jó tíz éve az anglikánok. Jómagam nem szívesen tartozom az ilyetén módon összebarkácsolt kereszténység gyűjtőfogalma alá, mert ez már nem evangéliumi.

Minap egy meghasonlott katolikus vlogger pap mondta, hogy a „lelencháznál az is jobb, ha egy onnan kijövő gyerek egy meleg házaspárnál nevelkedik!” Ez nem evangéliumi, így nem keresztényi. Itt van a csavar a baloldalon: mindenkit el kell fogadni, dünnyögik. Igen. Elfogadjuk a személyt, szeretjük is, de a bűnre nemet kell mondani… Az evangélium a zsidó-keresztény hagyomány alapjain állva mondja, hogy a család a házastársi hűségen, a férfi-nő kapcsolatán nyugszik. Odáig
jutottunk, hogy népszavazást kell tartani gyermekeink védelmében arról, hogy ne taníthassák nekik az iskolában az agyament társadalminem-választást.

– Két kérdés merült föl bennem. Az egyik, hogy mit ért keresztény kultúra alatt? Mert nyilván a kereszténység egy viselkedésmód és egy értékrend, ahogy az eddigiekben mindenki használta. Viszont akkor a keresztény kultúra, ami alapján Európa mégiscsak keresztény Európa, mit jelent? A másik, hogy nem az egyházban vagy a kereszténységen belül kellene kezdeni a fogalom megtisztítását?

– Ha sok ember újra legalább megpróbálna a jézusi tanítás evangéliumi fényébe öltözni, akkor ez a fény – amit nevezhetünk tűznek is – újból kiégetné a kereszténység agyagedényét. Nagyon sok ember még a kereszténységen belül sem öltözik az evangélium fényébe, mert nem annyira trendi, nem könnyű, sőt nagyon nehéz. Ezért csökken
a keresztények száma Európában. A katolikus egyház a világ számos részén virágzik, gyarapodik, mert ott hagyomány van és evangéliumi élet. Ide kell visszatérni. Reménytelennek látszó feladat.

– Ön szerint helyre lehet állítani a kereszténység és a politika viszonyát?

– A politikában a keresztény alapértékek és a liberalizmus harcát látjuk, egészében pedig a hit alapján Isten létét elfogadók vagy az életet dollár-, euró-, forint- vagy rubelalapon elszámolók állnak egymással szemben. A politikában nincs elég evangéliumi ember, így ne csodálkozzunk azon, hogy a kereszténydemokrata politizálás is biceg. Otthon mindennap olvassuk az evangéliumot, mindenkinek olvasnia kellene, mert olyan tanítás van benne, ami isteni eredetű kinyilatkoztatás, ami gyakorlatilag az élet minden részére tiszta és alapos eligazítást nyújt. Ha már ennyit megtesz valaki, akkor szépen lassan leülepedik benne: lehet másként is gondolkodni, hovatovább egy kormányprogramban is szerepelhetnek evangéliumi alapon álló pontok.

– Hogyan alkalmazta a Magyar Fejlesztési Központban a munkája során a bibliai tanítást?

– A fejlesztés szó azt jelenti, hogy nem elégedünk meg egy bizonyos állapottal. Aki úgy gondolja, hogy „készen van”, az nem jó állapot, sem személyi, sem családi, sem közösségi vagy állami dinamikában. Ha valaki megelégedetté válik, az megreked. Európa vezető ereje, Németország is mintha nem akarna életben maradni. Aki nem akar gyermekeket, az nem akar a Teremtő Isten társa lenni a teremtés titkában, nem akarja a jövőt. Magyarország a népesedési kérdésekre fejlesztéssel reagált, elmélyítette a családpolitikát, ami egy dinamikus válasz.

A német reakció ezzel szemben statikus, jóléti, profán: hozzunk ide migránsokat, akik söprik az utcát, mossák a szennyest, minek a gyerek, azzal csak a baj van. Az innováció – ahogy a gyermek maga – az isteni lét bizonyítéka, a teremtő képzelet ereje. Mindenben ezt kerestük, több mint ezer projektet ismertünk meg az évek alatt. Úgy kell ezeket a projekteket fejleszteni, mint egy gyermeket nevelni: nagy figyelemmel a talentum iránt. Persze lehet ezt a területet is multi módjára pénzközpontúvá tenni, ez is egy út. Sajnálom, hogy Európa „nagypapás” lett, megelégedett. Mindenben a pénz uralkodik, fontosabb, mint az ember, azaz a jövő.

– Maradjunk a nagypapa képnél. Találó, de súlyos megállapítás egyben. A nagypapa élete vége felé jár, ami azt vetíti előre, hogy Európának előbb-utóbb bealkonyul.

– Ha valaki veszi a fáradságot, és – akár véletlenszerűen is – leveszi a polcról és elolvassa az elmúlt ötven év pápáinak írásait, éppen ezzel szembesül. A legnagyobb hatású gondolkodót, XVI. Benedek pápát kiragadva közülük, írásaiban aktuá-lisan tetten érhető, előadásaiban, műveiben egyértelműen előre vetítette az európai kultúra pusztulását. És ez azért fog bekövetkezni, mert az evangéliumi értékek nem kerülnek kellően előtérbe. És ez nemcsak az egyházak feladata, hanem a mindenkori kormányoké is.

– A választások küszöbén hogy látja a magyar politikai közéletet az evangéliumi értékek tükrében?

– Éppen annak mentén válik ketté. Szerintem semmi nagy csoda nincs, ez az élet és a halál kultúrájának harca. A mostani baloldali politikai elit egyértelműen az ultraliberális, az evangéliumi értékekkel homlokegyenest ellenkező, II. János Pál pápa által tökéletesen pozicionált „halál kultúráját” képviseli. Ebben részt venni katolikusként – még ha valaki miniszterelnök-jelöltnek mondja is magát – önmeghasonláshoz vezet. Tehát aki az élet mellett érvel, az az evangélium mellett érvel. A halál kultúrájának látjuk az eredményét.

Édesapám kapott egy levelet az ellenzék vezérétől, amely rögtön egy gyűlölködő mondattal indul, majd békét hirdet. Ne hagyjuk magunkat félrevezetni, a gyűlölet köveiből még sosem épült fel a béke katedrálisa. Nagy a morális felelősségünk, hiszen a választások után nem csupán egy pártpolitikai programot kell végrehajtani, hanem Magyarországnak és Európának is evangéliumi fordulatot kell vennie. Az egyetlen lehetséges sziklaalap ez.

– Mit gondol a gyermekvédelmi törvényről?

– Öt gyermekem van, a legtermészetesebb, hogy amellett fogok szavazni: mint szülőnek, hagyják meg a jogomat a gyermekeim szexuális nevelésére. Nyilván ebben is különbözők vagyunk, de az élet kultúrájával ellentétes érzékenyítésnek nincs helye, hiszen a férfi-nő kapcsolatából születik az élet. Ez a teremtés rendje, a folyamat, az újrateremtés, a fejlődés lehetősége.

– És ha a család sérült?

– A gyereknek segíteni kell. Nyilván nem mindegy, honnan és hogyan edukálódik. Meg kell várni, hogy az emberek erről véleményt mondjanak, és utána minősíteni kell azokat a tanmeneteket, azokat az oktatási modulokat, amelyek erre alkalmasak és oktathatók. Egy átgondolt, strukturált oktatásra nagy szükség lesz, aminek természetesen része a szexualitás, a született nemben való felhőtlen öröm, az abban való növekedés segítése. Már most is számos olyan evangéliumi értékeken álló oktatási program létezik, amelynek a középpontjában a teremtésvédelem áll.

– Ez a kulcsfogalom?

– Igen, mert megkérdőjelezhetetlen, támadhatatlan. A nőiség, az anyaság méltósága elkezdett amortizálódni a múlt század közepén, majd elkezdték az azonos neműek kapcsolatának nyílt társadalmasítását, most már a házasság intézményét is követelik nekik, az előszobában pedig várakozik a szuperliberálisok vágyálma, a törvénybe foglalt pedofília. Ilyenkor mindig valami kataklizma jön, valami nagy világégés. Azt mondja több társadalomfilozófus, hogy ahol az élet virul, ott a halál fölé kerekedik. Ha most végigmegyünk a Mezőségen, Kolozsvár környékén, láthatjuk, hogy a régi vágású, magukra büszke magyar családok egykézése oda vezetett, hogy ha ma magyart akarunk találni a Mezőségen, a temetőbe kell mennünk. Ez már Európára is igaz.

– Nem túl vidám jövőkép.

– A boldog jövőkép az evangéliumban van, csak az emberek azt hiszik, hogy a szigorúság, a tiszta beszéd, az egyenesség, az igazság szeretete idegen a mai világtól, hogy nincs rá szükség. Igazi növekedés azonban mindig ott van, ahol a hagyományos értékek, illetve ez a fajta evangéliumi gondolkodásmód megtalálható.

– Ez az iszlámra is igaz.

– Az iszlámot nem bántanám, hiszen a muzulmánok is elfogadják Jézust prófétának, ahogy Szűz Máriát is tisztelik. Egy mélyen hívő, nem szélsőséges iszlám ember példa mindannyiunk számára, mert naponta ötször letérdel kelet felé. Hány keresztény ember imádkozik naponta háromszor, ötször, akár csak egyszer is? Az igazi iszlám hívő jól helyezi el magát az univerzumban, fölfelé, Istenre tekint. A posztmodern kor fogyasztói társadalmának embere is feltekint, de mindig saját magát szeretné látni egyre magasabban. Nagy különbség.

– Ön szerint a keresztény gyökerű Európában elképzelhető a két nagy világvallás békés egymás mellett élése?

– Inkább abba az irányba kell menni, hogy nincs más feladatunk, mint az evangéliumi értékek ápolása. Magunkat kell fejleszteni, hogy az érzékszerveink mindegyikével be tudjuk fogadni az evangéliumot, át tudjuk formálni életünket, közéletünket, Magyarország és Európa is újra lelkileg legyen erős, ez mindennek az alapja. Ezért kell minden hibája, esendősége ellenére a „keresztény” bőrbe bújt politikai kalandorok, a halál, a háború kultúrájának harcosai helyett az élet kultúráját képviselőkre szavaznunk. A következő négy évben nagy munka vár ránk, sokkal nagyobb, mint gondolnánk.