Belföld

Feltűnően hallgat a baloldal zuglói piszkos ügyekről Hadházy

Hadházy Ákos korábban rengeteget beszélt a zuglói baloldali korrupcióról, tavaly az előválasztáson még azzal kampányolt, hogy „megtisztítja” Zuglót a baloldali korrupciótól, amiről sokat tud – most pedig, hogy már a házkutatások zajlanak, feltűnően hallgat.

Feltűnően hallgat a baloldal zuglói piszkos ügyekről Hadházy
Hadházy Ákos
Fotó: MH

Hadházy korábban még olyanokat írt finomkodva Facebook-oldalára, hogy létezik egy parkolási ügy, amiben baloldali többségű önkormányzatok érintettek, emlékeztet a Metropol, hozzátéve: éppen Hadházy volt az, aki először számolt be lelkesen a Horváth Csaba jelenlegi zuglói polgármesternél történt házkutatásról is. Azóta azonban sejtelmesen hallgat – talán azért, mert véget ért a baloldali leszámolás, és most már nem az igazság a fontos, hanem saját választási esélyei?

Az elindult büntetőeljárás adatai szerint Zuglóban több szocialista politikus is részese lehetett annak a jutalékrendszernek, amely azután begyűrűzött a Városházára is.

Minden jel arra mutat, hogy Hadházy az infóit politikai kártyaként játszotta ki a baloldali politikusokkal szemben, az igazság kiderítése már annyira nem fontos számára. A feltételezések szerint unokatestvérével, Márki-Zay Péterrel a zuglói szoci maffiamódszerek, a jutalékos rendszer kiszivárogtatásával vehette rá Karácsony Gergelyt a miniszterelnök-jelöltségről való lemondásra, ahogy Hadházy ezzel vehette rá Tóth Csaba országgyűlési képviselőt, a „zuglói keresztapát” is az előválasztástól való visszalépésre. De Hadházy, mióta ő a jelölt, hallgat…

Fuzik Zsoltra, a zuglói parkolás üzemeltetőjére 2021 nyarán csapott le a NAV bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanújával. A hatóságok szerint társaival 19 milliárd forint értékben állítottak ki fiktív számlákat. Fuzikot vallomása szerint Horváth Csaba és Tóth Csaba szocialista politikus kereste meg.

Fuzik 2017–2019 között üzemeltette a parkolást. A hatóságoknak bevallotta: cégét Horváth Csaba és Tóth Csaba szocialista politikusok segítették hozzá a parkolás működtetéséhez, a bevétel feléért cserébe. Fuzik fizetett is, de a havi apanázsok mellett külön kenőpénzekre is igényt tartottak a baloldali politikusok. Ráadásul a szocik köre kibővült Molnár Zsolt és Baja Ferenc politikusokkal, akik szintén „védelmi pénzt” szedtek be Fuziktól, de már egy budapesti BKV-s pályázat és szerződés kapcsán.

Az érintett időszakban tűnt el rejtélyes körülmények között az a bizonyos Sápi Attila zuglói szocialista képviselő is, aki Tóth Csaba országgyűlési képviselő bizalmasaként sokat tudhatott. Sápi 2016-ban tűnt el, amikor a zuglói parkolási botrány egyes részletei nyilvánosságra kerültek. Várnai László, egy helyi civil képviselő azt írta: „Sápi Tóth bizalmi embereként tudott eleget ahhoz, hogy érdemes legyen inkább elásni, mintsem hogy beszéljen”.

„Ha én visszamegyek Zuglóba, akkor engem elásnak […] tudnék mesélni néhány sztorit” – mondta Karácsony Gergely a 2019-es önkormányzati választások előtt egy kiszivárgott beszédében. A főpolgármester rettegett attól, hogy visszamenjen politikusnak a kerületbe. A hangfelvételen Karácsony Gergely – még a kerület polgármestereként – arról beszélt, hogy Tóth Csaba országgyűlési képviselő kezében futnak össze a szálak. Karácsony azt ecsetelte, hogy hatalmi kérdésekben nem ő dönt, a helyi szocialisták gyakorlatilag szétlopják az önkormányzatot, Tóth Csabával pedig elmérgesedtek a konfliktusai, aki még a családját is megfenyegette.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom